Magnóliakivonattal a rák ellen

A magnóliát, ezt a kellemes illatú virágot régóta használják a Távol-Keleten gyógyításra, elsősorban a szorongás kezelésére. A magnólia egyik hatóanyaga a nyakon, illetve a fejen jelentkező daganatos betegségek ellen is nagyon hatásos.

Az Oncotarget című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint a magnóliában található egyik vegyület, a honokiol igen hatékony lehet a fejen, illetve a nyakon megjelenő daganatok elleni küzdelemben.

Szájüregi daganat: kit fenyeget, milyen tünetei vannak? Magyarországon évente mintegy 3 ezer embernél fedeznek fel szájüregi rákot, a daganat következtében csaknem 1700 beteg hal meg minden évben. Kattintson! A fejen és a nyakon kialakuló daganatok meglehetősen gyakoriak a dohányzók , illetve az alkoholt nagy mennyiségben fogyasztók körében. Az amerikai National Cancer Institute adatai szerint ezeknek a daganattípusnak 50 százalékos a túlélési aránya, és mintegy 20 000 amerikai veszíti életét évente miattuk.

A magnóliafa kérgében található vegyület, a honokiol, a kutatások szerint képes megállítani a nyakon és fejen található daganatok terjedését. A kutatók rájöttek, hogy a honokiol gátolja egy fehérje, az EGFR (epidermal growth factor receptor) működését. Korábban már bebizonyították, hogy a nyakon, illetve fejen található daganatok nagy részénél ebből a fehérjéből túlságosan sok termelődik. A mostani kutatásból az is kiderült, hogy a honokiol hatékonyabb, mint a jelenleg ezen daganattípusok kezelésére használt gyógyszer, a gefitinib.

A magnólia-kivonat segíthet a rák elleni harcban
A magnólia-kivonat segíthet a rák elleni harcban

A honokiolt egyelőre csak emberi daganatokból vett sejteken (szájüregi-, gége-, nyelv- és garatrák-sejtekkel), illetve egereken kísérleteztek, és a vegyület mindegyikkel szemben nagyon hatásosnak bizonyult. A szakemberek szerint a honokiolt nagyszerűen lehetne alkalmazni önállóan, és egyéb daganatellenes szerekkel együttesen is.

A kutatást a Veterans Affairs és a University of Alabama szakemberei végezték, dr. Santosh K. Katiyar vezetésével. Dr. Katiyar korábban több növényi vegyülettel is kísérletezett, például a zöld teában és a szőlőmagban található fitokemikáliák daganatellenes hatásait vizsgálta.

A fej és a nyak területein található daganatoknál az alkoholfogyasztás és a dohányzás mellett jelentős rizikótényező a HPV , vagyis a humán papilloma vírus. A gége-, szájüreg- és garatrák esetében nagyon sokáig tünetmentes a beteg. A tünetek csak később, a betegség előrehaladottabb stádiumában jelentkeznek. Ezek közé tartozik a tartós rekedtség, az idegentest-érzés vagy gombócérzés a torokban, a véres köpet, illetve a beszédhang megváltozása.

Forrás: PublMed

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!