Igénybe vett érzékszerv (x)

Ha fáradt, könnyezik, fényérzékeny vagy szúr a szemünk, természetes gyógyír lehet a négy különböző növényi hatóanyagot tartalmazó egyadagos kombinációs szemcsepp. A homeopátia hagyományainak megfelelően csökkenti a kellemetlen tüneteket.

A szem az ember egyik legérzékenyebb pontja. Sok minden irritálhatja, begyulladhat, könnyezhet, viszkethet vagy éppen túl érzékennyé válhat a fényre.

Könnyen megtörténhet tehát, hogy egy fárasztó nap után két vörös szem néz vissza ránk a tükörből, ahogy a viszkető, égő, szúró érzés is ismerős tünet lehet. Enyhébb esetekben egyszerű szemfáradtságról beszélhetünk, amely a kiváltó okok megszűnésével többnyire el is múlik.

A szemszárazság mindennapos panasz, melynek gyakorisága a 40 életév után, a változó korral járó hormonális változások következtében növekszik, fiatalabbaknál pedig gyakran a monitorokkal körülvett életmód (televízió, számítógép, táblagépek) velejárója lehet.

A számítógép, vagy a televízió előtt ülve ritkábban pislogunk, így a könnyfilm nem pótlódik megfelelő ütemben, így szemszárazság alakulhat ki.

A tüneteket kiválthatja például az, ha hosszasan figyelünk egy adott pontra, olvasunk vagy órákra ottfelejtjük magunkat a számítógép előtt – ilyenkor a kelleténél kevesebbet pislogunk. Az a normális, ha 5-10 másodpercenként (percenként 6-12) pislogunk, ám ha belefeledkezünk a munkába ez akár 1-2 alkalomra csökkenhet. A szemfelszínt borító könnyfilm – pislogás nélkül 20 másodperc alatt elpárolog – állandó megújulása elmarad, s a fokozott könnypárolgást a szem fokozott termeléssel igyekszik kompenzálni.

A tünetek megjelenéséhez környezeti tényezők, mint például a por, a dohányfüst, a száraz levegő vagy a légkondicionáló és a kontaktlencse viselés is hozzájárulhatnak.

Természetes megoldás

Jó hír, hogy nem kell együtt élnünk a zavaró tünetekkel. A természetes megoldást kedvelők számára remek megoldást jelenthet az Oculoheel

® egyadagos oldatos homeopátiás szemcsepp, amely a homeopátia hagyományának megfelelően alkalmazható a szem irritációval és a szemhéjgyulladással járó megbetegedések tüneteinek csökkentésére.

Az Oculoheel

® kombinációs homeopátiás szemcsepp vény nélkül kapható a patikákban, praktikus, gazdaságos, egyadagos csomagolásban kapható. Tartósítószert nem tartalmaz, így kontaktlencse viselőknek is ajánlott.

Jó tudni, hogy a homeopátiás gyógyszerek hosszabb ideig tartó alkalmazásakor homeopátiás orvos tanácsát kell kikérni. Előfordulhat, hogy a kezelés kezdetén a homeopátiás gyógyszer hatására a betegség tünetei átmenetileg felerősödnek. Ne ijedjen meg, az ilyen reakciók általában veszélytelenek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.