Télen sem előnyösek a kalóriabombák

A közhiedelmek ellenére a hideg téli időszakban sincs szüksége szervezetünknek sokkal több energiára, így tehát étkezési szokásainkat sem érdemes ebbe az irányba terelni.

A hidegben sincs szükség sokkal több energia bevitelére, nem kell szalonnát enni pacallal - mondta korábban Antal Emese dietetikus az Inforádiónak . Hozzátette, ebben az időszakban minimálisan növekszik meg testünk energiaszükséglete, ezért nem kell, hogy megkockáztassunk pár plusz kilót a nehezebb, zsírosabb ételekkel.

A szakember szerint ugyanakkor az immunrendszerünk kifejezetten erősítésre szorul télen. Ennek érdekében fogyasszunk minél több olyan zöldséget és gyümölcsöt, amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak C-vitamint . E téren említhető egyebek mellett a cékla, a savanyú káposzta és a csalamádé is, a fokhagyma és a vöröshagyma pedig vírusellenes hatásának köszönhetően kerüljön minél gyakrabban az étrendünkbe.

A téli hidegben se feledkezzünk el az egészséges táplálkozásról
A téli hidegben se feledkezzünk el az egészséges táplálkozásról

Bár a fagyos hidegben gyakran hajlamosak lehetünk elfeledkezni róla, de a megfelelő folyadékpótlás ilyenkor is kiemelten fontos. A dietetikus felhívta a figyelmet, hogy a folyadékbevitel alapja a víz legyen.

Hogyan állítsuk össze télen az egyes napi étkezéseket? Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!