Az agyra is hatással van az influenza

Az influenza az agy működését is befolyásolhatja - állapították meg állatkísérletekkel német tudósok.

Az influenza az agy működését is befolyásolhatja

A kutatók egérnőstényeket fertőztek meg különböző influenzavírusokkal. Két vírustörzs esetében változásokat tapasztaltak a hippocampus, a halántéklebeny mélyén elhelyezkedő agyterület szerkezetében és működésében, amely a fertőzés után egy hónappal is fennállt - idézte a medicalexpress.com a Journal of Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányt.

Nem lett kevesebb az influenzás A február 19. és 25. közötti héten 68950 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Magyarországon. Ez az adat szinte teljesen megegyezik az egy héttel korábbival. Az év nyolcadik hetében a fővárosban és hat megyében csökkent, négy megyében (Fejér, Pest, Tolna, Vas megye) nem változott, kilenc megyében pedig emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. Az előző héthez viszonyítva Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint másfélszer több, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében negyedével kevesebb beteget regisztráltak - további részleteket az influenzavírusról a linkre kattintva érhet el.

Az influenza veszélyezteti az agyműködést, influenza influenzajárvány influenzavírus agy halál agyműködés
A kutatók szerint az influenza veszélyezteti az agyműködést

Egyes influenzatörzsek veszélyeztethetik az agyműködést

Noha az influenzát felső légúti betegségnek tekintik, egyes esetekben idegi tünetek is kapcsolódnak hozzá. Az influenza agyműködésre gyakorolt hosszú távú hatásait még nem tanulmányozták.

Martin Korte német neurológus, a Braunschweigi Egyetem tudósa és kutatócsoportja három különböző influenzavírus - H1N1, H3N2, H7N7 - hatásait tanulmányozta egereken. A háromból kettő, a H3N2 és a H7N7 memóriazavart okozott, és a hippocampus neuronjainak szerkezeti változásait is összefüggésbe hozták velük.

Mi történik az agyban?

A fertőzés hosszú időre aktiválta az immunsejteket a hippocampusban, valamint megváltoztatta a depresszióval , az autizmussal , a skizofréniával és más idegrendszeri zavarokkal kapcsolatos gének kifejeződését.

Az eredmények azt sugallják, hogy egyes influenzatörzsek veszélyeztethetik az agy egészséges működését.

Egyre többen halnak meg influenzában Folyamatosan jelentik az influenza miatti halálesetek számát - az Egyesült Államok és Románia után most Csehországból jött a hír. Hogy pontosan hányan vesztették életüket az influenza miatt, kiderül korábbi cikkünkből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!