Szexuális erőszak

Az erőszakos cselekedetek különböző formája egyre többször derül ki, és vált ki a társadalomban felháborodást. Egyik súlyos formája az erőszaknak a szexuális erőszak, amely egy életre megváltoztatja az áldozat további életét, érzéseit és viselkedését.

Az erőszak természete

Az emberi erőszakos cselekedetek végrehajtója lehet az erőszakos egyén vagy az erőszakos társadalom. Jelen esetben az egyéni viselkedés sajátosságaival foglalkozunk, de az egyéni erőszakot is felfoghatjuk úgy, mint egy társadalmi terméket, amely ráadásul társadalmi hatások következtében jöhet létre, mint ahogy ismeretes a gyerekek erőszakosságának kifejlődése az erőszakos játékok tv műsorok hatására. Többnyire az egyéni erőszakot a magyarázó elméletek biológiai-pszichológiai megközelítésből vizsgálják: célirányos, agresszív erő, amely más személyre irányul. Aki erőszakot hajt végre, az bűncselekményt követ el. Az erőszak hatására az elszenvedő passzív alanya a cselekedetnek, kényszerhelyzetbe kerül. Az erőszak akkor lesz "sikeres", ha az elkövető ki tud alakítani az áldozatán akarat-elhatározásra való képtelenséget, vagyis a teljes passzív állapotba juttatja. Ezt a kényszerhelyzetet el tudja érni lelki presszióval, félelemkeltéssel és persze fizikai erőszakkal. Tehát a kényszerhelyzetet az erőszak két formájával lehet megvalósítani: fizikai és pszichikai erőszakkal (fenyegetéssel).

Az erőszak kialakulásánál nemcsak az agresszív személy, de az erőszakot elszenvedő fél is vizsgálható, illetve az a szituáció, amelyben az erőszak kifejlődik. Az erőszakos viselkedés interakciós megközelítése a cselekményben részes személyek kapcsolatrendszereit vizsgálja, s nem különíti el egymástól a személyt és a szituációt. A szimbolikus interakció elmélete a különböző társadalmi csoportok egymásra vonatkoztatott reakcióit vizsgálja, s kiemeli, hogy nem csupán a reakció, de annak a másik fél általi értelmezése is befolyásolja a viselkedést.

A nőkön, gyerekeken, gyengébbeken elkövetett erőszak

A nemek társadalmi szerepének különbsége a történeti gyökerektől kezdve egyértelművé teszi, hogy a nő kizárólag csak a magánszférában létezhet, mint feleség és mint anya a férj kiszolgálójaként és tulajdonaként. Ez a probléma még ma is megtalálható az ún. modern társadalmakban is: a női vezetők kicsiny száma, a nők csökkent érdekérvényesítő lehetősége, a fizetéskülönbség azonos munkahely betöltése esetén és még sorolhatnánk az esélyegyenlőtlenségeket. Csak az utóbbi néhány évtizedben látható némi változás e területen a fejlett nyugati társadalmakban.

A hetvenes évektől az erőszakos magatartások kutatása új területre, a családi és a gyermek elleni erőszak vizsgálatára terjedt ki. Az irányzatok között a jelenség szociokulturális magyarázata tűnik a legelterjedtebbnek, amely a társadalom strukturális tényezőit teszi felelőssé a társadalmi kiscsoportokban tapasztalható erőszak kialakulásáért.

Egy kis statisztika

A személy elleni bűncselekmények körében jelentős a családtagok sérelmére elkövetett bűncselekmények aránya. 1996-2001 között 179-ről 181-re nőtt a vérszerinti hozzátartozók és a házastársak sérelmére elkövetett emberölések száma. A 2001-ben elkövetett 377 emberölés 47,8 százalékában családtag volt az áldozat. 2001-ben minden harmadik súlyos testi sértés elkövetője hozzátartozóját vagy házastársát támadta. A szexuális bűncselekmények 60 százalékát ugyancsak olyan elkövető valósította meg, akivel a sértett rokonsági, ismeretségi kapcsolatban volt.

A családkutatók szerint a konfliktusok megoldásának elfogadott eszköze számos családban az erőszak alkalmazása. Az alkohol, az alkoholista életvezetés a tartós családi konfliktusok "természetes" kísérő jelensége. Tolna megyében például a gyermekkorú áldozatok túlnyomó többsége hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, illetve olyan körülmények között élő gyermekkorú, akinek családjára az alkoholfogyasztás, a durvaság és az agresszivitás, sokszor társadalmi elszigeteltség volt a jellemző. Hazánkban az egészségügyi szolgálat tudomására jutott gyermekbántalmazási esetek száma évente 15 ezerre tehető. 1994-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében készült felmérés szerint a 14 éves kor alatti megyei népesség 5,7 százaléka a családjában súlyosan veszélyeztetett volt, és a 982 bántalmazott gyermek egynegyede ellen szexuális erőszakot követtek el.

Évente 10000 kiskorú személy válik bűncselekmény áldozatává. Az ismertté vált rablások majdnem negyedét (21,2 százalékát) gyermekek és fiatalkorúak sérelmére követik el. Minden egyes napon két kiskorú válik rablás áldozatává. A személy elleni erőszakos bűncselekmények 10 százalékának gyermek- és fiatalkorú a sértettje. Az élet elleni cselekmények 8,5 százalékának áldozata kiskorú. Amíg 1997-1999 között az ismertté vált szexuális bűncselekmények áldozatainak csak majdnem a fele volt gyermek- és fiatalkorú, addig 2000-2001-ben ez az arány 60 százalék körülire emelkedett. A kiskorúakat támadó erőszak jelentős részét a szülők vagy gondozók követik el.

A szexuális erőszak fogalma

Ez a visszaélés az agresszió egyik megnyilvánulási formája, az intimitásban, a szexualitás területén váltja ki a különböző cselekményeket, amely lehet szóbeli, lelki és fizikai, az elkövető erőszakkal kényszeríti rá a sértettre a cselekedetét, annak akarata ellenére.

"Nemi erőszaknak" régen inkább csak a kierőszakolt közösülés számított, napjainkban viszont a szexuális érintkezés bármilyen formája (orális, anális vagy manuális) erőszak esetén egyaránt büntetendő cselekmény. Ma már az is büntetendő, ha a férj megerőszakolja a feleségét, vagy a feleség akarata ellenére közösül vele. Az erőszaktevők túlnyomórészt férfiak, így az áldozatok pedig főleg nők, vagy mindkét nemű gyermekek .

A szexuális erőszak története

A történelem során az írott és íratlan törvények szerint az erőszak, a szexuális erőszak, a visszaélés legsúlyosabb vétségének tekinthető. A Bibliában a fiatal hajadon Dinát (Jákob és Lea lányát) egy sétája alkalmával a szomszédos fejedelem fia meglátta és megtetszett neki: Megfogta, vele hált és erőszakot követett el rajta". Miután meghallotta Jákob, hogy megbecstelenítették lányát, a testvérek összefogásával vérfürdőt rendeztek, s egy egész várost, illetve annak férfi lakosait kardélre hányták megtorlásul. De Hippokratész orvosi esküjében is, az egyik legfontosabb etikai követelményként azt írja elő, hogy az orvos nem élhet vissza helyzetével: Bármely házba lépek, a betegek hasznára leszek, tartózkodom mindenféle szándékosan kárt okozó jogtalanságtól, különösen pedig a nemi visszaéléstől, legyen nő vagy férfi, szabad avagy rabszolga, akinek testi gyógyítása rám tartozik".

A magyar törvények is vasszigorral sújtottak le az elkövetőre. Valaki hajadon lányon vagy asszonyon, egyik faluból a másokba menő útján erőszakot teszen, úgy bánja meg, mintha embert ölt volna." (I. László törvénye szerint)

A szexuális visszaélésnek (abuzusnak) az okai: Az erőszak hátterében gyakran házassági, kapcsolati, kommunikációs, lelki problémák vannak, ezek a következők:

  • a szülőktől átélt gyerekkori erőszak,
  • negatív önértékelési probléma,
  • az érzelmi élet zavarai,
  • alkoholizmus, drogbefolyásoltság.

A szexuális erőszak típusai:

  • félreérthetetlen célozgatások, ajánlattétel - zaklatás,
  • fogdosás, alányúlás,
  • exhibicionizmus, (mutogatás, figyelemfelhívás, megbotránkoztatás)
  • fajtalankodás, szeméremsértés, megrontás, nemi erőszak (különböző jogi kategóriák, az áldozat korától függően).

Ajánlott irodalom

Helen Benedict: Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak. (Ford. Drixler Ildikó) Budapest, 2004. Háttér Kiadó - NANE Egyesület

Susan Forward: Mérgező szülők. Hogyan szabaduljunk meg fájdalmas örökségünktől, és nyerjük vissza életünket? (Ford. Kövi György) Budapest, 2000. Háttér Kiadó

Judith Lewis Herman: Trauma és gyógyulás. Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. (Ford. Kuszing Gábor) Budapest, 2003. Háttér Kiadó - Kávé Kiadó - NANE Egyesület

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása. (Ford. Pető Katalin) Budapest, 2002. Osiris Kiadó

Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés. (Ford. Fischer Eszter) Budapest, 2002. Pont Kiadó

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Országos eső várható sokfelé kiadós mennyiséggel. A délkeleti tájakon néhol esetleg az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szelet egyre több helyen élénk, a Nyugat-Dunántúlon időnként erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra