Műmelltől a szex is jobb lesz?

Egy szűk körű, előzetes kutatásból az derült ki, hogy az emlőimplantátumot kapott nők állítása szerint a műtét javított a nemi életükön, de csak akkor, ha a bőrük is szép maradt.

Egy brazil kutatás szerint a nők a szexuális fellángolás és a kielégülés jelentős javulását tapasztalták a plasztikai beavatkozást követően. Az is kiderült ugyanakkor, hogy azoknak a nőknek, akiknek a mellimplantátum beültetése után csíkok jelentek meg a bőrén, semmivel sem javult a nemi életük.

"Úgy vélem, a női mell nagyon fontos része a női testnek abban a tekintetben, hogyan érzi magát a nő a nyilvánosság előtt, hogyan állnak rajta a ruhái, és hogyan érzi magát szexuálisan" - nyilatkozta Dr. David Reath, az Amerikai Plasztikai Sebészek Társasága (ASPS) közoktatási bizottságának elnöke. "Nagyon gyakori, hogy egy nő a műtét után azt állítja, magabiztosabbnak érzi magát, és a külseje jobban illik a személyiségéhez."

A jobb nemi életről szóló beszámolók hátterében azonban más tényezők is állhatnak, állítja Tomi-Ann Roberts, az Amerikai Pszichológus Társaság a lányok szexualitásával foglalkozó munkacsoportjának tagja. "Amikor nagy erőfeszítést teszünk valamiért, rengeteg pénzt és időt fordítunk rá, hajlamosak vagyunk igazolni ezt az erőfeszítést" - állítja Roberts. "A jó érzésünk az erőfeszítés miatt fokozódik, nem maga a szóban forgó dolog miatt."

A nők a kielégülés jelentős javulását tapasztalták a plasztikai beavatkozást követően

Az ASPS San Diegó-i konferenciáján bemutatott kutatás során a brazil szakemberek 45 olyan nőt vizsgáltak, akik mellimplantátum beültetésre készültek. Dr. Paulo Guimaraes és munkatársai kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel a műtét előtt a nemi vággyal, a szexuális fellángolással és a nemi kielégüléssel kapcsolatban. A kérdőíveket aztán a beavatkozás után kettő, négy és tizennyolc hónappal megismételték.

Harminchat nő, akiken nem alakultak ki bőrcsíkok a műtét után, a nemi életük általános javulásáról számoltak be, ami négy és tizennyolc hónappal a műtét után is kitartott. Az a kilenc nő viszont, akiken a terhességi csíkokhoz hasonló bőrelváltozás jelentkezett a beavatkozás után, nem számolt be a szexuális élet változásáról. Ilyen csíkok egyébkén akkor alakulnak ki, amikor az implantátum sokkal nagyobb, mint a páciens eredeti emlőjének mérete.

A zsírleszívás a legdivatosabb plasztikai beavatkozás, még a mellnagyobbító műtétek és a szemhéjplasztika népszerűségét, gyakoriságát is meghaladja. A szépészeti beavatkozások közel egyötöde zsírleszívás, 17 százaléka mellplasztika, a szemhéjműtétek pedig 13,5 százalékot tesznek ki. A műtétek nagy száma azonban nem jelenti azt, hogy ez a beavatkozás mindenki számára megoldást jelenthet, aki meg szeretne szabadulni zsírpárnáitól. A zsírleszívást azoknak ajánlják a plasztikai sebészek, akiknek csak a testük bizonyos pontjain van némi makacs, helyi zsírlerakódásuk, amelynek eltávolításával még tökéletesebbé lehet formálni az alakot. Nagyobb súlyfelesleg megszüntetésére azonban nem alkalmas, és túl nagy testfelületen sem végezhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!