Egy éjszakás kalandok: nem éri meg

Azok a nők, akik az egyetemi éveik kezdetén gyakran váltogatják szexuális partnerüket, később nagyobb valószínűséggel fognak depressziótól szenvedni - figyelmeztetnek szakemberek.

A szakemberek az alkalmi szex, a depresszió, a szexuális áldozattá válás és a szexuális úton terjedő betegségek közötti összefüggéseket kutatták, mikor arra a felismerésre jutottak, hogy az alkalmi szex kedvelői később nagyobb arányban lesznek depressziósok, mint azok, akik az elkötelezett párkapcsolatok hívei. Előbbiek emellett gyakrabban lesznek szexuális bűntények áldozatai és többször kapnak el valamilyen nemi betegséget.

A felmérés során összesen 483, tizennyolc és huszonöt év közötti nőt kérdeztek ki, akik mind a New York Egyetem hallgatói voltak. A 13 hónapon át tartó kutatás során részletesen érdeklődtek az illetők szexuális tapasztalatairól, arról, hogy kapcsolataik inkább alkalmiak vagy tartósak-e, illetve arról, hogy milyen gyakran került sor az életükben orális vagy hüvelyi szexre. Amint arról a Syracuse és a Brown Egyetem szakemberei a Journal of Sex Research című lap hasábjain beszámoltak, az egyetemi időszak elején előforduló szexuális kalandok összefüggésbe hozhatóak a szexuális áldozattá válással, illetve a depresszióval, ám a jövőben előforduló depresszió mértékét ebből még nem lehet megjósolni.

Szexualitás: nem tesznek jót az egyéjszakás kalandok (Fotó: Europress)

Emellett mind az alkalmilag szexelők, mind a tartós kapcsolatban élők körében előfordultak nemi betegségek, azoknál pedig, akiknek már az egyetem előtt volt szexuális kapcsolatuk, nagyobb arányban fordult elő az egyetemi éveik alatt, hogy szexuális áldozattá váltak. Amint azt a kutatásban résztvevő egyik szakember kifejtette, az egyetemi évek alatti alkalmi szex összefüggésbe hozható a szexualitás terén, amihez valójában nincs kedvük.

A szakember hozzátette, hogy - bár mindezek esetenként a tartós kapcsolat hívei között is előfordulhatnak - alapvetően el lehet mondani, hogy ezekre a kapcsolatokra azért inkább jellemző a bizalom és az intimitás , valamint a környezet részéről érkező támogatás, ezért aztán azok a lányok, akik tartós kapcsolatban élnek, környezetük részéről is több támogatást élveznek, vagyis elmondható, hogy a tartós kapcsolat védelmet nyújt az egyén számára.

Egy amerikai kutatás szerint az egy éjszakás kalandok során a nők ritkábban élveznek el. A szexuális elégedettséget a körülmények ugyanis tovább bonyolítják. A hangulat és lelki állapot, így a depresszió, a szorongás, a bizalom vagy az intimitás, mind-mind jelentős szerepet játszanak az orgazmusban és az általános kielégülésben. Ez különösen a nőkre igaz, akiknek többnyire nyugodtabb, ellazultabb állapotra van szükségük az orgazmus eléréséhez, mint a férfiaknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra