Nem csak az izmokat segíti: a hangulatra is hatással lehet a népszerű étrend-kiegészítő

Új kutatások szerint a kreatin nemcsak az izmoknak tehet jót: egyes nőknél a depresszió tüneteinek enyhítésében is segíthet. Bár az eredmények még nem egyértelműek, a szakértők szerint érdemes komolyan venni az összefüggést.

A kreatinról eddig leginkább az jutott eszünkbe, hogy segíti az izomépítést, javítja a teljesítményt, és egyre több kutatás szerint a menopauza idején is hasznos étrend-kiegészítő lehet a nők számára. Egy friss tanulmány azonban arra utal, hogy ennél sokkal többre is képes lehet: szerepet játszhat a depresszió tüneteinek enyhítésében is – olvasható a Women's Health cikkében.

Kreatin hatása a hangulatra

A kutatók öt randomizált, kontrollált vizsgálat eredményeit elemezték, összesen 238 résztvevő adatait felhasználva. Az átlagéletkor 36 év volt, és a vizsgálatok résztvevőinek többsége nő volt – két kutatásban kizárólag nőket vizsgáltak.

Az öt tanulmány közül kettő egyértelműen kedvező eredményeket mutatott. Az egyikben a résztvevők napi öt gramm kreatint szedtek az escitalopram nevű antidepresszáns mellett. Nyolc hét után azoknál, akik kreatint is kaptak, jelentősebb enyhülés volt tapasztalható a depressziós tünetekben, mint a placebót szedő csoportnál.

Egy másik kutatás során a résztvevők kognitív viselkedésterápián vettek részt, miközben kreatint vagy placebót kaptak. A kreatint szedők itt is nagyobb mértékű javulásról számoltak be.

Középkorú nő egy doboz étrend-kiegészítő tablettát tart a kezében.
Több haszna lehet a kreatinnak, mint eddig gondoltuk. Fotó: Getty Images

Nem minden vizsgálat hozott pozitív eredményt

A kép ugyanakkor korántsem egyértelmű: három kutatás nem igazolta a kreatin kedvező hatását a depressziós tünetekre. Ezek között szerepelt egy olyan vizsgálat, amelyben gyógyszeres kezelésre nem reagáló betegek napi 5 vagy 10 gramm kreatint kaptak, egy serdülő lányokon végzett kutatás, valamint egy bipoláris zavarral élőket vizsgáló tanulmány. Utóbbi esetében ráadásul két kreatint szedő résztvevőnél hipománia vagy mánia alakult ki, ami arra utal, hogy bizonyos esetekben a kreatin alkalmazása fokozott körültekintést igényelhet.

Mi lehet a magyarázat?

A szakemberek egyelőre nem tudják pontosan, hogyan befolyásolhatja a kreatin a hangulatot. Nicholas Fabiano pszichiáter, a tanulmány egyik szerzője szerint azonban a depresszió együtt járhat az agyi energia-anyagcsere megváltozásával, és elképzelhető, hogy a kreatin ezen a területen fejti ki hatását. A kreatin egyik fontos szerepe, hogy hozzájárul az ATP-termeléshez. Az ATP a szervezet legfontosabb energiaforrásai közé tartozik, és különösen nagy mennyiségben van rá szüksége az agynak.

Az ATP tulajdonképpen az a üzemanyag, amellyel az agysejtek működnek” – magyarázza Thea Gallagher klinikai szakpszichológus.

A kreatinpótlás fokozhatja az ATP-termelést, így több energia állhat az agy rendelkezésére. A kutatók feltételezése szerint ez hozzájárulhat a depressziós tünetek csökkenéséhez.

Mint minden kiegészítőt, úgy a kreatint sem szabad túlzásba vinni. Ebben a cikkünkben kifejtjük, mire érdemes figyelni a szedésekor.

Mit érdemes ebből leszűrni?

Bár az eredmények ígéretesek, a szakértők óvatosságra intenek. A vizsgálatok többsége nem mutatott egyértelmű előnyt, ráadásul a kutatások viszonylag kis létszámú csoportokon zajlottak.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kreatin jelenleg nem tekinthető a depresszió bevett kezelésének, és semmiképpen sem helyettesíti a pszichoterápiát vagy az antidepresszáns gyógyszereket. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a jövőben a mentális egészség támogatásának egyik kiegészítő eszközévé válik – különösen azoknál a nőknél, akiknél a szervezet kreatinszintje alacsonyabb, vagy akik bizonyos biológiai okok miatt jobban reagálhatnak rá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.