Véleményformálók, akik nélkül más lenne a világ

...és nem csak más, esetleg kevesebb vagy szegényebb. A mondat sokféleképpen befejezhető, az alábbi gondolkodók mégis milliók életére voltak hatással.

Bahá’u’lláh (1817-1892)

Bahá’u’lláh perzsa nemesi család gyermeke volt, aki Báb (isten hírnöke) követője lett. Elhatározásáért börtönbe vetették, ahol misztikus élményben volt része: isten kinyilvánította neki, hogy ő az, akinek eljövetelét a Báb hírül adta. Bahá’u’lláh tanításai adják a legfiatalabb független világvallás, a mindössze 160 éves bahá’í hit alapjait. Legfontosabb célja az emberiség egységének elérése. Világszerte 6 millió követője van, bár hazájában, Iránban üldözik őket.

Csíkszentmihályi Mihály (1934-)

A fiumei születésű pszichológus tanulmányai során rájött, hogy a festők alkotás közben úgy viselkednek, mintha transzba esnének. Ezt a jelenséget olyan egyéb tevékenységek (például sport,zenélés) közben is megfigyelte, melyek során az ember a puszta cselekvéstől jól érzi magát. Később ezen megfigyeléseiből származtatta a flow (áramlat) gondolatát, mellyel a boldogság egy lehetséges útját kínálta. Egy emberöltő megfigyeléseit feldolgozó könyvében ( Az öröm művészete - Flow a mindennapokban ) azon örök kérdésekre ad választ, hogy mi a boldogság, és hogyan lehetünk boldogok. Csíkszentmihályit ma a flow-élmény legkiválóbb kutatójának tartják, "boldogságtudománya" komoly lehetőségekkel kecsegtető kutatási területté nőtte ki magát.

Dr. Robert O. Young (1952-)

Dr. Young az Új Biológia (megtalálni a betegségek valódi okát) feltalálója, biokémikus, sejtbiológus. Karrierjét azon hiányzó láncszemek megtalálásának szentelte, amelyek szükségesek az egészség mibenlétének teljes megértéséhez. Dr. Young szerepe azonban nem "csak" ettől kulcsfontosságú. Nevéhez fűződik a pH Csoda című könyv, ő a lúgosítás és energizálás filozófiájának szülőatyja, s legfontosabb kutatási eredményei között van a cukorbetegség, a rák- és az érelmeszesedés lehetséges kiváltó okainak feltérképezése.

Dan Brown (1964-)

Amerikai regényíró, művészettörténész, az elmúlt évek egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó könyve, a Da Vinci-kód szerzője. Brown bestsellere több mint 80 millió eladott példányával és óriási társadalmi hatásával a műfaj legsikeresebb darabja lett. A szerző állítása szerint a könyvben szereplő valamennyi tény pontos és valós, amely kijelentéssel elsőként a Római Katolikus Egyház szállt szembe, hiszen az írás közvetlenül támadja a legfőbb katolikus dogmákat. Az írója által azonban mégis csak egy izgalmas kriminek szánt történet kapcsán világszerte könyvklubok, olvasócsoportok, magyarázó- és ellenkönyvek születtek, a történetet megfilmesítették, s hét évvel a regény születése után is sokak foglalkoznak a Da Vinci-kód rejtélyével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!