Tudatos jelenlét: mutatjuk, miért fontos

Ébren töltött óráink felében teljesen máshol jár az eszünk, mint ami épp az orrunk előtt van, vagy ami a pillanatnyi feladatunk volna. Szerencsére ezen lehet változtatni.

Hogyan hat a mindfulness a szervezetre ?

A jelenre fókuszálni sokunknak nehezére esik. Pedig "az elkalandozó elme boldogtalan elme" - mutattak rá a Harvard Egyetem kutatói, miután egy korábbi kutatásukban megállapították, hogy a vizsgált személyek az esetek felében teljesen máshol voltak fejben. Jó hír, hogy képesek lehetünk úrrá lenni tulajdon figyelmetlenségünkön, mégpedig a mindfulness, azaz tudatos jelenlét módszerével. A fókuszáltabb élet kezdő lépéseibe a CNN cikke avat be.

Akár mosogatás közben is gyakorolhatjuk a tudatos jelenlétet
Akár mosogatás közben is gyakorolhatjuk a tudatos jelenlétet. Fotó: Getty Images

A tudatos jelenlét lényege, hogy a jelen pillanatra összpontosítsunk, és kizárjuk elménkből a kapcsolódó múltbeli események emlékét, illetve a jövőre vonatkozó aggodalmainkat, feltételezéseinket. Amennyiben naponta nagyjából tíz percet a fókuszálás gyakorlására szánunk, az olyan lesz az összpontosító képességünk számára, mint a rendszeresen végzett súlyemelés az izmainknak.

Amikor az átlagember meghallja a befelé figyelés, gondolatok terelése vagy a meditáció kifejezéseket, egyből egy olyan kép ugrik be neki, hogy akkor most törökülésben le kell ülni a padlóra, és csukott szemmel mélyeket lélegezni. A valóságban viszont ennél sokkal színesebb, érdekesebb módon is gyakorolhatjuk a tudatos jelenlétet. Ehhez az alábbi módszereket ajánlják.

Tegyünk egy tudatos sétát

Lépegetés közben figyeljünk a lábunk mozgására, érzékeljük, ahogy a sarkunk megérinti a talajt, a talpunk átgördül rajta, majd a lábujjhegyünk felemelkedik a levegőbe. Ha közben elkalandozna a figyelmünk, finoman tereljük vissza a járásra való koncentrálásra.

Végezzünk tudatos nyújtást

A szokásos nyújtás és a mindfulness közötti különbség a fejben zajlik. Nyújtsuk ki karunkat, közben fókuszáljuk a testrész mozgására: érezzük felemelkedő karunkat, ahogy átszeli a levegőt, ahogy megérintik ujjaink a falat - a mozgássor minden elemét tudatosítsuk magunkban.

Alakítsuk a házimunkát is tudatossá

Hányszor fordul elő veült, hogy végigrohanunk a lakáson a porszívóval, és nem is emlékszünk, betoltuk-e az ágy alá, mert közben végig azon agyaltuk, hogy mennyibe fog kerülni a gyerek új tornacipője? Pedig akár ez, akár egy mosogatás is lehet a tudatos jelenlét edzése: érezzük meg a vízcsorgást a bőrünkön, tudatosítsuk a szivaccsal végzett súrolás mozgási stádiumait. Még a tömegközlekedést is mindfulnessgyakorlattá alakíthatjuk: álljunk szembe a metró huzatával, keressünk hasonlatokat a jelzőlámpa piros színére, érezzük meg, ahogy a mozgólépcső elindul velünk felfelé. Álljunk meg, lélegezzünk be, figyeljünk és dolgozzuk fel az információt.

Bármilyen módon is kezdjük a tudatos jelenlét gyakorlását, haladjunk kis lépésekkel. Lehet, hogy az egyik módszer működik, míg a másik nem. Váltogassuk a mindfulness helyszíneit és eseményeit. Legyen a gyakorlás szórakoztató és könnyed.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!