Tovább akar élni? Szerezzen barátokat!

Az, akinek erős kapcsolatai és több közeli barátja van, akár 50 százalékkal is megnövelheti az élettartamát - állítják kutatók. Ez az eddig viszonylag elhanyagolt tanács, ha megfogadják, legalább olyan pozitív hatással lehet az egészségre, mint a dohányzásról való leszokás vagy éppen a rendszeres testmozgás.

"Azt régóta tudjuk, hogy a barátságok jó hatással vannak az egészségre, ám ezek a kapcsolatok az életünket is meghosszabbíthatják, ezért sokkal nagyobb a jelentőségük, mint azt korábban gondoltuk" - mondta Julianne Holt-Lunstad, az utah-i Brigham Young Egyetem kutatója, egy 148 kutatás eredményeit összefoglaló kutatásra hivatkozva. A kutatássorozatban több mint háromszázezren vettek rész, és az alanyokat átlagosan hét és fél évig követték.

A kutatásokban nemcsak azt vizsgálták, hogy hány barátja van valakinek vagy hogy tartós kapcsolatban él-e, de azt is, mennyire bízik az alany a barátaiban, milyen benyomásai vannak az ismerőseiről, vagy mennyire érzi úgy, hogy számíthat másokra.

Szinte minden eredmény azt mutatta, hogy azok, akiknek több barátjuk van és erősebbek a szociális kötődéseik, azok egészségesebbek és tovább is élnek, mint akik inkább zárkózottak vagy magányosabbak. Ez a pozitív hatás ráadásul független volt a vizsgált alany nemétől, korától, általános egészségi állapotától és az esetleges halál okától egyaránt.

Holt-Lunstad szerint a barátok segítenek megküzdeni az egészséget igencsak veszélyeztető stresszel, de az erős szociális kapcsolatoknak közvetlen hatása is van: a barátok inspirálóan hatnak, és bátoríthatnak minket arra, hogy együnk egészségesebben, mozogjunk többet vagy szokjunk le a dohányzásról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!