Tartós fáradtság: meddig várjunk az orvossal?

A krónikus fáradtságot gyakran magunknak okozzuk az életmódunkkal, de van, amikor ez az állapot betegséget jelez. Ha az alábbi tanácsokat megfogadva, három hónap után sem érezzük magunkat frissebbnek, akkor érdemes utána járni, mi okozza a tartós energiahiányt a szervezetben.

Fogalmazza meg, mit érez!

Fáradtság, levertség, gyengeség, álmosság – a betegek különböző módon írják le a tüneteiket, azonban orvosi szempontból ezek a jelzők eltérő jelentéssel bírnak – magyarázza dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a jóAlvás Központ főorvosa.

Ismerjük azt az állapotot, amikor úgy érezzük, hogy leragad a szemünk és gyakorlatilag bármilyen testhelyzetben, bárhol elaludnánk. Lehet azonban valaki fáradt anélkül is, hogy álmosnak érezné magát. A levertség inkább a hangulatunkra utal, míg fáradtság alatt elsősorban az energia hiányát értjük.

Három elváltozást találtak a Stanford Egyetem kutatói az úgynevezett krónikus fáradtság szindrómában szenvedők agyában. Ez áttörést jelent: az érintetteket nem kezelhetik tévesen hipochonderként. Kattintson!

Fáradtságot okozó függőségek

Életünk során mindannyian átéltünk már olyan időszakokat, amikor nem voltunk igazán formában, nem nyújtottuk a megszokott teljesítményt. Az akut fáradtság általában hirtelen jelentkezik, elsősorban nőknél fordul elő és három hónapnál kevesebb ideig áll fenn. Kiváltója valamilyen életviteli, vagy környezeti faktor: stressz, alváshiány , dehidratáltság, nem megfelelő étrend.

Az alkohol, a nikotin és a koffein mellékhatásaként is érezheti magát fáradtnak. Ha túlhajszolt, stresszes, emiatt napközben gyakran rágyújt, kávéval tartja ébren magát, este pedig alkohollal oldja a napi feszültséget, akkor a szervezete idővel komoly energiahiánnyal fogja jelezni, hogy pihenésre, feltöltődésre van szüksége.

A krónikus fáradtságot a stresszes, egészségtelen életmód is okozhatja

Evés, alvás, mozgás

Akut fáradtság esetén a panaszok a mindennapi rutin tudatos átszervezésével, odafigyeléssel rendszerint meg is szűnnek: stresszkezelés, elegendő alvás, pihenés, rendszeres étkezések, a függőségek elhagyása, vagy legalább csökkentése javítja a tüneteket. Nem elhanyagolható a rendszeres mozgás , hiszen kiváló stresszoldó is egyben és kellemesen elfáraszt. Szakértők szerint már napi 30 perc, közepes intenzitású mozgás hatására is érezni fogjuk a kedvező változást.

Ha három hónapnál tovább tart

Ha a krónikus fáradtság több hónapig is fennáll, hátterében rendszerint valamilyen betegség is felfedezhető, ami szerepet játszik kialakulásában. Vérszegénység, autoimmun betegség, idegesség, depresszió, vese-, máj-, vagy szívbetegség, pajzsmirigy alulműködés kezdeti tünete, vagy szövődménye is lehet a tartós fáradtság.

A tartós fáradtságot mindenképp kezelni kell, így amennyiben a tünetek három hónapja fennállnak és elegendő alvás, megfelelő napirend és étkezés, rendszeres mozgás hatására sem javulnak, akkor javasolt orvoshoz fordulni – tanácsolja dr. Vida Zsuzsanna.

Egyedül nem megy

Krónikus fáradtság esetén az irányítás már nem a beteg kezében van, így ő egyedül nem fogja tudni megoldani a problémáját. Az alvászavar, légzéskimaradás oka lehet a krónikus fáradtságnak, ugyanakkor a fáradtság okozta stressz, feszültség növeli az alvázavarok kialakulásának esélyét, így a beteg ördögi körbe kerül – magyarázza dr. Vida Zsuzsanna. A panaszok kezeléséhez ilyenkor komplex kivizsgálásra van szükség, mert a fáradtság csak a mögöttes problémák feltárásával és kezelésével szüntethető meg.

Forrás: jóAlvás Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.