Önbizalomhiányos? Jobb, ha nem megy el vásárolni!

Legtöbben akkor vásárolnak drága dolgokat, amikor rosszul érzik magukat lelkileg, és ezt általában hitelkártya segítségével intézik - áll a Social Psychological and Personality Science című lapban megjelent tanulmányban.

Amikor valakinek hirtelen zuhan az önbizalma - például rosszul teljesített egy vizsgán, vagy megmondták neki, hogy nem olyan jó, mint hitte -, hajlamos luxuscikkek vásárlásával vigasztalni magát. Mivel azonban az ehhez szükséges mennyiségű készpénzt kevesen tartják maguknál, leginkább hitelkártyával vásárolnak - mondták el a kutatók, a Londoni Üzleti Iskola munkatársa, Niro Sivanathan és Nathan Pettit a Cornell Egyetemről.

A kísérlet résztvevőivel egy számítógépes tesztet töltettek ki, majd a társaság egyik felének azt mondták, mindössze 12 százalékos eredményt értek el, ami nem vall túl magas intelligenciára. A csoport másik felével azt közölték, 88 százalékos lett a tesztjük, ami nagyon jó eredmény. A végén, amikor megkérdezték tőlük, milyen módon vásárolnának meg egy olyan terméket, amire már régóta vágynak, az önbizalmában megtépázott csoport nagyobb arányban mondta, hogy hitelkártyát használna.

Egy másik kísérlet során a kutatók 150 egyetemistát kértek meg, hogy képzeljék el, farmernadrágot vásárolnak. Az egyik csoport feladata az volt, hogy egy drága márkára gondoljon, a másiknak pedig egy átlagos darabot kellett elképzelni. Ezután elvégeztették velük az ismertetett számítógépes tesztet. Azok közül, akiknek az önbizalmát lerombolták, a kísérlet végén 30 százalékkal voltak hajlandóak többet fizetni a drága nadrágért, és 60 százalékkal többen mondták, hogy hitelkártyát használnának a normál darab megvásárlásakor.

Ez nem jelenti azt, hogy a trauma hatására mindent szebbnek látunk, hiszen az átlagos nadrágért nem akartak többet fizetni a résztvevők. A luxust azonban inkább hajlandóak megfizetni ilyen esetekben, hiszen ezek által újra értékesnek érezhetik magukat. A pszichológusok ezt egy bizonyos szintig természetes jelenségnek tartják, az azonban beláthatatlan következményekkel járhat, ha önmagunk kényeztetése meggondolatlan hitelfelvételhez vezet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.