A gyász minden esetben valamilyen veszteség következtében létrejövő magatartási formák összessége; a fogalmat leginkább a szerettünk elvesztése utáni állapotra használjuk. A lelki egyensúlyvesztés egyik alapvető forrása az ember életében a veszteségélmény. Bármi elveszítése okozhat veszteséget: barátságé, szerelemé, munkáé is.
Halottak napján azért fokozottabb az érzés, a veszteségérzet, a hiány és a szomorúság , mert ilyenkor tömegesen emlékezünk, többen ugyanazt a rítust végezzük, így a hatás is erőteljesebb - mondja Faragó Melinda pszichológus, majd hangsúlyozza, hogy a gyertyának hatalmas szerepe van ilyenkor. "A fény azt jelképezi, hogy az élet örök, ezen a napon fényesség árasztja el a világot. Nagyon szép szertartás a halottaknak és a megemlékezőknek is, akiknek azt jelenti: osztozunk egymás fájdalmában" - magyarázza Faragó Melinda.
A nők erősebben élik meg a fájdalmat
A gyertya segíti a gyászmunkát. A pszichológus szerint ezt a munkát nagyon nehéz elvégezni. A veszteség következtében érzett fájdalmat, szenvedést, bánatot kell tudni feldolgozni, mely egyéni beállítottságtól, személyiségtől függ. "A nők természetüknél fogva bátrabban engedik bele magukat az érzésbe és rendszerint erősebben élik át a szomorúságot és a bűntudatot is. A férfiak a társadalmi elvárások miatt gyakrabban szorongnak és éreznek dühöt, fegyelmezettebbek, jellemzően elfojtják érzéseiket, így a feldolgozás során sűrűbben adódnak nehézségeik a gyászmunka tekintetében. Úgy érzik, nem engedhetik el magukat, az ő feladatuk a család összetartása. A nők társas módon gyászolnak, keresik az emberi kapcsolatokat, fontos számukra, hogy a gyásszal kapcsolatos érzelmeikről beszélhessenek."
Segítség a gyászmunkában
A Szentírásban a halottakat nemcsak a családtagok, a hozzátartozók vagy a barátok siratták el, hanem hivatásos siratók is. A földön ültek gyászba öltözve, magasztalták a halott erényeit, és siratták a halott, valamint a hátramaradottak sorsát. Lélektani feldolgozás volt ének és imák formájában. Faragó Melinda felhívja a figyelmet e szokás fontosságára. A mai világban ugyanis az emberek eltávolodtak a gyász valódi megélésétől, pontosabban, nem igazán mernek szembenézni vele. Azt pedig pláne nem tudják, hogyan viszonyuljanak a másikhoz, akinek elhunyt közeli hozzátartozója - nincsenek tisztában vele, hogyan kell vigasztalni.
Pedig a gyászolónak nagyon sok esetben szüksége van külső segítségnyújtásra, hogy a krízist át tudja élni. A gyász feldolgozásához a segítségnyújtás többféle formája is ismert az önsegítéstől a professzionális segítségnyújtásig, de legtöbb esetben elég lenne, ha meghallgatnák a gyászolót. "A gyászolót végig kell hallgatni, viselni, bírni, ahogyan sír , majd meghallgatni újra és újra. Időnként picit ki lehet zökkenteni, dicséretekkel és segítség kérésével. Ez nem azt jelenti, hogy tőle elvárhatatlan élethelyzetbe kell kényszeríteni, de beállítottságától függően programot lehet neki ajánlani. Meg lehet kérdezni tőle például, hogy van egy színházjegyem, nem kísérnél el?" - tanácsolja Faragó Melinda.
Természetes gyász
A gyász összetett folyamat, megélése, típusai vallástól, világnézettől, személyiségtől függők, folyamata több fázist felölel. Alapvetően két típusú gyászt említ a pszichológia: a természetes és a komplikált gyászt.
A természetes gyásznak létezik egy megelőző szakasza, amikor már tudjuk, hogy szerettünk haldoklik: ilyen esetben van időnk a felkészülésre. A váratlan halál, baleset, gyilkosság, vagy öngyilkosság feldolgozása sokkal nehezebb folyamat - mondja Faragó Melinda. Amikor az ember megtudja, hogy szerette meghalt, érzelmi sokk alá kerül, melynek szerepe a késleltetés. Utána következik egy kontrolláltabb szakasz. A temetéssel, hamvasztással az adminisztráció, a szervezés miatt a figyelem előbb a feladatmegoldásra összpontosul.
A sokk után a tudatosodás szakasza jön, amikor mély fájdalmat érez az egyén - ez gyakran szomatikus tünetekkel, sok esetben kísérőjelenségekkel, érzelmi instabilitással, esetleges hangulatzavarokkal jár együtt. Az átdolgozás folyamata során már kellemes emlékek is előbukkannak, a gyászoló ilyenkor képes kapcsoltba lépni az elhunyt tárgyaival. Az adaptációs szakasz jellemzője, hogy a gyászoló egyre inkább képes kifelé fordulni. Az elhunyttal kapcsolatos élmények úgy élnek tovább a hozzátartozó életében, hogy emellett képes már reális döntések meghozatalára, saját életének irányítására. A gyászoló felismeri, hogy az élet megy tovább, így újra kell szerveznie az életformáját elvesztett szerette hiányában - magyarázza a pszichológus.
Komplikált gyász
A komplikált gyász időtartamát tekintve beszélhetünk krónikus vagy késleltetett gyászról; intenzitást nézve pedig bagatellizáló, illetve hipertrofikus gyászról. Krónikus gyász esetében rengeteg esetben évekig tartó gyászolásról van szó, ilyenkor nem vagyunk képesek feldolgozni a szeretett személy elvesztését. "A gyászoló igyekszik hozzátartozóját 'életben tartani', a halál tényét tagadja, szinte mumifikálja a halottat. Ruháit nem teszi el, nem pakolja el, feladatait ő maga viszi tovább - szélsőséges esetben ugyanaz a betegség is megjelenhet nála mint a halottnál" - magyarázza a pszichológus. Késleltetett gyász esetén pedig gyakoriak lesznek a pszichoszomatikus betegségek.
A bagatellizáció olyan esetekben állhat fent, ha az egyént negatív érzelmek kötik a halotthoz, nem volt vele jóban, esetlegesen megkönnyebbül a halálával, aztán később a tagadás mögül előjön a bűntudat, melynek szintén pszichoszomatikus tünetek lehetnek a kísérői. A hipertrofikus gyász pedig a túlzott mélységű, szokatlanul erőteljes gyász, amely nagyon gyakran sokáig elhúzódik - teszi hozzá Faragó Melinda.
