Mítosz a nyolcórás alvásigény?

Gyakran hallani, hogy az egészségünk szempontjából a napi 8 óra alvás a legideálisabb. Sőt ha nem így teszünk, vagy rosszul alszunk, akkor kockáztatjuk a fizikai és lelki egészségünket!

Valóban vannak bizonyítékok arra, hogy akik rendszeresen kevesebbet alszanak hat óránál, azoknál nagyobb eséllyel alakul ki szív-és érrendszeri betegség, elhízás és cukorbetegség . Mégis a kialvatlanság legnagyobb kockázata a dekoncentráció és az álmosság, ami miatt balesetet szenvedhet valaki, vagy akár elaludhat vezetés közben.

Az alvásigény alapvetően egyénfüggő, de a kor is befolyásolja. A gyerekeknek akár 12 órás alvásra is szükségük lehet, miközben idősebb felnőtteknek elegendő akár a hat óra is. Bár úgy tűnhet, hogy az alvás egy hosszú órákig tartó eszméletvesztésszerű állapot, valójában 90 perces ciklusokból épül fel. Ezért a ciklusok közötti felébredés például teljesen természetes jelenség, ami egyébként a korral egyre gyakoribbá válik.

A lényeg az, hogy bármennyit is alszunk éjjel, kipihentnek érezzük magunkat. Ezért ha az éjszakai alvásidőt délutáni pár órás szundikálós sziesztákkal egészítjük ki, az is számít. Ahogy az emlősök, úgy az ember is alkonyatkor és hajnalban a legaktívabb. Emiatt a szakértők szerint a szieszta kifejezetten jó alternatíva. A délutáni pihenés már csak a belső óránk miatt is hatékony. Gondoljunk csak bele, hogy milyen álmosak tudunk lenni dél körül, ebéd után. Persze a délutáni szundítást a legtöbb ember nem engedheti meg magának, de a szakértők szerint ha keveset aludtunk éjjel, sokat segíthet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!