Minél öregebbek vagyunk, annál jobb a kedvünk!

Úgy tűnik, hogy idővel az emberek többsége megtanulja, hogyan hagyja figyelmen kívül az olyan dolgokat, amitől rosszkedvű lehet, ezért jókedvűbbek és kiegyensúlyozottabbak az idősek.

Úgy tűnik, hogy idővel az emberek többsége megtanulja, hogyan hagyja figyelmen kívül az olyan dolgokat, amitől rosszkedvű lehet, ezért jókedvűbbek és kiegyensúlyozottabbak az idősek - derült ki a Northeastern Egyetem új kutatásból.

A kognitív funkciók és a fizikai egészség hanyatlása miatt azt várhatnánk, hogy az idős emberek egyre rosszkedvűbbekké válnak. A kutatások azonban azt mutatják, hogy az idősebb felnőttek boldogabbak , mint a fiatalok vagy középkorúak. Derek Isaacowitz , az egyetem kutatója ezt azzal magyarázza, hogy az idősebbek megtanulták jobban szabályozni az érzelmeiket és inkább a pozitív dolgokra koncentrálnak, miközben a negatívakat jobban ki tudják zárni.

Kutatásai is egyértelműen bizonyították, hogy az idősebbek egyszerűen pozitívabban szemlélik az életüket. Sőt a fiatalabbakkal szemben még akkor is pozitívabb hozzáállást mutatnak, ha éppen rosszabb kedvük van. A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy ez a pozitív szemlélet nem jelenti azt, hogy az idősebbek nincsenek tisztában a részletekkel, vagyis azért látnák optimistábban a dolgokat, mert ne tudnának valamilyen kiemelkedő vagy fontos információról.

A tanulmány részletesen a augusztusi számában jelenik meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.