Miért olyan nehéz megváltoztatni az első benyomást?

A másokról alkotott első benyomást nagyon nehéz megváltoztatni, még akkor is, ha rövid időn belül annak ellentettjét tapasztaljuk. Ennek oka az, hogy az élmények és tapasztalások igen erősen kötődnek a helyzethez is, melyben véleményünk kialakult - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport.

A kanadai, belga és amerikai pszichológusokból álló kutatócsoport megállapította, hogy az új élmények, bár befolyásolhatják a véleményünket, igazából csak arra (vagy hasonló) helyzetekre vonatkoznak, melyben az élmény ért minket. Más helyzetekben még mindig az első benyomásra hagyatkozunk, még abban az esetben is, ha a két tapasztalás ellentmond egymásnak.

- Képzeljük el, hogy új kollégát kapunk a munkahelyünkön, akiről az első benyomás nem túl pozitív. Néhány héttel később egy rendezvényen találkozunk vele, és kiderül, hogy valójában nagyon sok bennünk a közös, és kifejezetten szimpatikusnak találjuk. Annak ellenére, hogy a második élmény ellentmond az elsőnek, nem írja felül azt. Valószínűleg továbbra is egy kicsit ellenszenvesnek fogjuk tartani, és csak akkor fordulunk felé pozitívan, ha a rendezvényhez hasonló, lazább, kötetlenebb helyzetben találkozunk vele - magyarázta Bertram Gawronski, a University of Western Ontario kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Mi történik akkor, ha egy számunkra szimpatikus emberrel találkozunk - az ellenkező nem képviselői közül? Miért és hogyan gerjednek rá a nők a "jó pasira"? Kattintson! Gawronski szerint ennek hátterében az állhat, hogy az agyunk úgy tárolja azokat az élményeket, melyek ellent mondanak az első benyomásunk során kialakult képnek, mint olyan kivételt, mely erősíti a szabályt. A kutatáshoz kapcsolódó kísérletben önkénteseknek pozitív vagy negatív információkat adtak meg egy számukra ismeretlen emberről. Az információkat egy számítógép képernyőjéről olvashatták le.

Az első benyomáson nehéz változtatni

Valamivel később egy másik, a korábbinak ellentmondó információt közöltek velük, melynél (hogy a kontextust megváltoztassák) megváltoztatták a képernyőn látható hátteret. Mikor a kísérlet későbbi szakaszában véleményt kellett formálniuk az adott emberről egy, a képernyőn látható fotója alapján, kiderült, hogy a második információ csak abban az esetben befolyásolta a véleményt, ha ugyanolyan volt a háttér, mint amilyennél a második információt kapták. Minden más esetben az első benyomás, vagyis az elsőként kapott információ befolyásolta a véleményüket, attől függetlenül, hogy az pozitív vagy negatív volt.

- Természetesen egyáltalán nem lehetetlen megváltoztatni az első benyomást , ám ehhez több új helyzetre is szükség van. Ebben az esetben az új vélemények és élmények hatására az első benyomás lassan elveszíti az erejét, és árnyaltabb, teljesebb képünk alakul ki valamiről - mondta Gawronski, aki szerint a kutatási eredményeket bizonyos pszichológiai zavarok, például a fóbiák kezelésénél is fel lehet használni.

Az eredményeink alapján, ha valaki például retteg a pókoktól, sokkal könnyebben tudja legyőzni a félelmét , ha nemcsak a pszichológus rendelőjében kell szembenéznie az állattal, hanem más helyzetekben is találkozhat vele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!