Miért kevesebb a női sebész?

A legtöbb női sebész, ha újra kezdhetné az életét, ugyanazt az utat választaná másodszor is - derítette ki egy kutatás.

Az Archives of Surgery júliusi számában megjelent tanulmányból azonban az is kiderül, hogy a szigorú képzési és munkabeosztás miatt igazán nehéz döntéseket kell hozniuk a női sebészeknek.

A női sebészek közül kevesebbnek van gyermeke, mint férfi kollégáiknak (64 százalék a 91 százalékkal szemben). Ha vállalkoznak is a gyermekszülésre, inkább idősebb korukban. 62 százalékuk csak azután vállalkozik rá, hogy praktizálni kezd, ezzel szemben a férfiaknak csak 32 százaléka tolja ezt ki a pályakezdést követő időszakra.

A nők kevesebb támogatást élveznek a családjuk köréből, mint a férfiak. Csak 9 százalékuknak van olyan férje, aki nem otthon dolgozik, a férfi sebészek esetében ez az arány 56 százalék.

A tanulmányt a California Egyetem sacramentoi Davis Orvosi Központjában végezték. A sebészeknek egy kérdőívet kellett kitölteniük a szakmai és magánéletükkel kapcsolatban. 698 férfi és 178 nő vett részt a felmérésben, akik 1988 és 2004 között lettek sebészek. A nők közel 83 százaléka, a férfiaknak 78 százaléka állította azt, hogy másodszorra is ezt a hivatást választaná. A nők 84 százaléka, a férfiak 61 százaléka javasolná másnak is ezt a pályát.

De amint az egyéb területeken dolgozó nők, így a sebészek is jó néven vennék, ha részidőben, vagy rugalmas munkaidőben végezhetnék munkájukat. A női sebészek 68 százaléka véli úgy, hogy a szülési szabadság fontos, míg a férfiak közül csak 31 százalék gondolkodik így. Természetesen a nők találták fontosabbnak azt is, hogy a munkahelyükön igénybe vehessenek gyermekfelügyeleti lehetőséget. A nők 9 százaléka, a férfiak 3 százaléka dolgozott már részidőben. Bár egyre több a nő a sebészek között, a kutatók elmondása szerint többen választanák ezt a szakmát, és maradnának is meg benne, ha sokkal nagyvonalúbban bánnának a szülési szabadsággal, a gyermekfelügyelettel és a rugalmas munkaidővel. "Az egészségügyben a sebészek munkája jelentős életmódváltozással jár: sok az akut beteg, nagy a felelősség, gyakran dolgoznak rendszertelen beosztásban, ami természetesen a magánélet rovására megy. Az utca embere vajmi keveset tud arról, hogy milyen nehéz a női sebészeknek összehangolni a karriert a családi élettel, ami általánosságban vonatkozik minden női orvosra is."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.