Miért fontosak a negatív érzelmek?

A boldogság hajszolása iparággá vált a utóbbi évtizedekben. A pozitív gondolkodással kapcsolatos blogok, könyvek igen népszerűek, és a segítségükkel "megtanulhatjuk", hogyan lehetünk elégedettebbek az életünkkel. Azonban ennek hátulütői is lehetnek.

Arról ugyanis gyakran elfeledkezhetünk, hogy a "rossz" negatív érzéseinknek ugyanolyan létjogosultságuk van, mint a pozitívaknak, és teljesen normális, hogy néha boldogtalanok vagyunk. A pszichológusok szerint fontos, hogy az érzelmek teljes spektrumát megéljük, ne csak azokat, melyeket kellemesnek ítélünk. Ha ugyanis elnyomjuk magunkban a rossz érzéseket, csak még feszültebbek és stresszesebbek leszünk, kevésbé tudunk a feladatainkra koncentrálni, és egy idő után még rosszabbul fogjuk magunkat érezni.

Robert Biswas-Diener, egy nemrég megjelent könyv szerzője szerint azért vagyunk hajlamosak elnyomni magunkban a negatív érzelmeket , mert önkéntelenül is a kényelemre törekszünk és megpróbáljuk elkerülni a kellemetlen helyzeteket. Ez pedig pszichológiai szempontból legyengít minket. A The Upside of Your Dark Side című könyv szerint ha megtanuljuk "kihasználni" a negatív érzelmeket, sokkal teljesebb életet élhetünk.

Miért hallgatunk szomorú zenét, ha magunk is szomorúak vagyunk? Japán kutatások alátámasztották, hogy a szomorú zene segít tompítani a fájdalmat. Tudjon meg többet a biztonságos szomorúságról!

A bűntudat például jobb emberré tesz minket, szociálisan érzékenyebbek és empatikusabbak leszünk. Kutatások szerint például a bűntudat érzése csökkenti az ittas vezetésre, lopásra, kábítószerhasználatra való hajlamot.

A kételynek, különösen a saját magunkban való kételkedésnek jó hatása van a fejlődésre.

Ha nem vagyunk biztosak a saját teljesítményünkben, az motiváló erejű lehet, így jobban tudunk koncentrálni azokra a területekre, melyeken gyengébbnek ítéljük magunkat.

A negatív érzéseinknek ugyanolyan létjogosultsága van, mint a pozitívaknak, és teljesen normális, hogy néha boldogtalanok vagyunk

A szorongásnak és félelemnek nemcsak bénító, hanem előremutató hatása is lehet. Veszélyes helyzetekben ugyanis a félelem erősebb lehet, mint a remény, különösen ha a helyzet bizonytalan. Ilyenkor a szorongásra hajlamos emberek képesek a problémamegoldásra koncentrálni, és hatékonyabban működnek egy csapat tagjaként is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.