Megtalálták a boldogság kulcsát

A boldogság kulcsát mind birtokolni akarjuk, és most végre az is kiderült, hogyan érhetjük ezt el. Ennek megtalálására ugyanis nagyszabású vizsgálatot indítottak a Harvard Egyetemen: több mint kétezer embert vizsgáltak 85 éven keresztül. Kiderült, hogy a boldogságot emberi kapcsolataink alapozzák meg.

A mai kor társadalma azt sugallja, hogy akkor lehetsz boldog, ha megveszel dolgokat, szép helyeken nyaralsz, vagy sikeres karriert építesz fel. Ez az elképzelés azonban kihagyja a boldogság legfőbb motorját: az emberi kapcsolatok fontosságát – állapította meg a világ legszélesebb körű tudományos vizsgálata a témában. Az 1938-ban indult boldogságkutatás során 724 résztvevőt és leszármazottaikat vizsgálták a Harvard Medical School kutatói. "Kultúránk hamis üzenetekkel bombáz. Például: vedd meg ezt a dolgot, és boldogabb leszel" – mondja Dr. Robert Waldinger kutatásvezető.

boldogság, kutatás, felmérés, emberi kapcsolatok, Harvard Medical School
Emberi kapcsolatok nélkül nem lehetünk igazán boldogok. Fotó: Getty Images

A felmérés mostanra már három generációt és az eredeti résztvevők több mint 1300 leszármazottját vizsgálja. A résztvevőket gyermekkoruktól idős korukig követik, és mindent összegyűjtenek róluk az életmódtól a házastársi elégedettségen át a legnagyobb gondokig. A résztvevők olyan kérdőívek megválaszolásával értékelik az életüket, amelyek azt firtatják: boldogok-e, van-e értelme az életüknek, vagy hogy van-e okuk reggelente felkelni. Emellett felvételeket készítenek az agyukról, rendszeresen végeznek rajtuk vérvizsgálatot, és ellenőrzik a stresszhormonok szintjét.

A kulcs az emberi kapcsolatok ápolása

A legboldogabb résztvevők közös vonása, hogy jó emberi kapcsolatokat ápolnak. Azok a résztvevők, akiknek nem volt támogató kapcsolata, senki, akit baj esetén az éjszaka közepén felhívhatnának, krónikusan stresszesek voltak. Ha ilyen erős kapcsolatunk ugyan nincs is, sokat számít egy kis beszélgetés egy idegennel a boltban, vagy a mosolyok és pozitív válaszok, amelyeket akár idegenektől, vagy felszínes kapcsolatoktól kaphatunk. Ezek is mind pozitív irányba hangolják a személyiségünket.

Fontos, hogy vállaljuk a kihívásokat

Minden életnek vannak nehézségei. Ám a kutatók szerint a kérdés valójában az: vannak-e kihívásaid, és hogyan tudsz ezeknek megfelelni. Az egyik legerősebb erőforrást a jó emberi kapcsolatok adják, ezek adnak ugyanis erőt, segítenek túllendülni a nehézségeken. A jó kapcsolat pedig nem feltétlenül szerelmi kapcsolatot jelent, hiszen az ember lehet magányos egy házasságban, és boldogulhat egyedül élve is. Fontos azonban, hogy legyenek barátaink és szeretteink, akikkel beszélgethetünk, akikre támaszkodhatunk. A kutatók megállapították azt is, hogy azok az emberek érzik még igazán jól magukat, akik szeretik az élet kihívásait, mert a valódi elégedettséget a nagy és nehéz dolgok okozzák. Az ezekben elért sikerek ugyanis növelik önbizalmunkat. Ezen sikerek elérését és megélését pedig segítik az emberi kapcsolatok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.