Meghatározó a környezet színe, ahol dolgozunk

Egy friss kutatás szerint már a zöld szín puszta látványa is növelheti az emberek kreativitását.

A szakfolyóiratban megjelent tanulmányban német kutatók kimutatták, hogy amikor a kísérleti alanyok egy kreatív feladat előtt két másodpercig nézték a zöld színt, nagyobb mértékben nőtt a kreativitásuk, mint amikor más, például fehéret, szürkét, vöröset vagy kéket néztek ugyanennyi ideig.

A kísérletben a résztvevőknek két perc alatt egy konzervdoboz összes lehetséges felhasználását kellett összegyűjteniük. A feladat előtt a csoport fele egy zöld téglalapot, a másik fele pedig egy fehér téglalapot nézett meg. A megoldásokat kreativitását és leleményességét egy szakértő értékelte. A feladat előtt a zöld színt megnéző alanyok kreatívabb ötletekkel álltak elő, mint a fehéret nézők. A "zöld hatás" a többi színnel végzett összehasonlításban is fennállt.

A kutatást vezető Dr. Stephanie Lichtenfeld magyarázata szerint a zöld szín és a kreativitás összefüggése mögött az áll, hogy ez a szín a növekedés jele. Ráadásul nem csak a fizikai gyarapodásé, hanem a pszichológiai fejlődésé is. "A zöld kulcsként szolgál, amely motivációt jelent a fejlődés és a feladatmegoldás iránti vágyra, ami viszont a növekedést segíti elő" - állítja a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem pszichológusa.

A kísérletben használt zöld szín a természet színeihez hasonlított. Mivel ez volt az első kutatás, amely összefüggést tárt fel a zöld szín és a kreativitás között, egyelőre nem tudjuk, vajon más zöld árnyalatok is ugyanilyen hatást gyakorolnak-e. Azt sem tudhatjuk, hogy a zöld szín két másodpercnél hosszabb ideig tartó nézése tovább fokozza, vagy gyengíti-e a kreativitást.

Lichtenfeld elmondta, korábbi kutatások is kimutattak összefüggéseket az egyes színek és pszichológiai funkciók között. A vörös például a romantikával, az óvatossággal és a dühvel, a kék pedig a nyugodtsággal áll kapcsolatban. A szakértő szerint még az olyan finom ingerek, mint a színek , is befolyásolhatják a motivációnkat, gondolkodásunkat és viselkedésünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!