Kiderült, férfiak és nők ebben is különböznek

Különbözik a férfiak és a nők cirkadián ritmusa egy friss kutatás eredményei szerint.

Korábbi vizsgálatok arra jutottak, hogy az embereknek és más állatoknak egynél több biológiai ritmusuk van. Az alvás és ébrenlét szakaszait irányító cirkadián ritmus mellett az emberek például rendelkeznek a légzést, a bőr cserélődését és a szívverést szabályozó ritmusokkal is. Ezzel együtt mind közül talán a cirkadián ritmus a legismertebb, hiszen észlelhető hatása van a mindennapi életre: irányítja, mikor fekszünk le és mikor ébredünk fel, továbbá részt vesz az anyagcserében is.

A nem és az életkor is kihatással van az alvás-ébrenlétet szabályozó cirkadián ritmusra
A nem és az életkor is kihatással van az alvás-ébrenlétet szabályozó cirkadián ritmusra. Fotó: Getty Images

A Pennsylvaniai Egyetem két kutatója, Sean Anderson és Garret FitzGerald az emberek cirkadián ritmusával foglalkozó korábbi tanulmányok elemzése során felfedezett egy olyan mintázatot, amely szerint különbség van a nemek között. Pontosabban a több mint 35 ezer ember adatait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a kor és a nem egyaránt alapjaiban befolyásolja a test óráját.

Miben más a nők és férfiak alvása?

Mi történik velünk alvás közben? Milyen szakaszokra bontható az alvás folyamata? Részletek itt.

Az eredmények szerint a nők hajlamosabbak a reggeli aktivitásra, míg a férfiakra inkább az esti éberség a jellemzőbb. Azt is megfigyelték, hogy a nők rugalmasabban kezelik természetes cirkadián ritmusuk megzavarását, valamint aktívabbak napközben, ami egyébként jellemző a gyerekekre is. Ugyanakkor esténként, éjszakánként kevésbé energikusak. A nők többet alszanak, illetve alvás közben több időt töltenek a lassú hullámú mélyalvás szakaszában , mint a férfiak. Az alvás közbeni zavaró tényezőkkel szemben is jóval ellenállóbbak. A férfiak ugyanakkor hajlamosabbak a délutánonkénti sziesztázásra.

A kutatók egyelőre nem tudják pontosan meghatározni a nemek közötti különbségek okát. Lehetséges magyarázattal szolgál azonban a nők hagyományos anyai szerepköre, mivel természetesnek tűnik, hogy cirkadián ritmusuk összhangban legyen az utódokéval. Ezen felül egyes kutatások összefüggést találtak a nők cirkadián ritmusa és nemi ciklusa között is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések kísérhetik.A hőmérséklet késő estére 15, 22 fok közé csökken. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?