Kiderült, mit gondolunk az egészségünkről

Az Európai Unión belül a magyar felnőtt lakosság egészségi állapotának önértékelése az egyik legrosszabb – tette közzé az Eurostat, az EU statisztikai szervezete.

A 16 év feletti korosztályban átlagosan mintegy tízből hét ember jónak vagy nagyon jónak értékelte saját egészségi állapotát az EU tagországaiban 2021-ben. Mint az az Eurostat hétfői közleményében olvasható, a nemek között jelentős eltérést lehetett megfigyelni e téren. Míg ugyanis a férfiak kerekítve 72 százaléka elégedett egészségével, addig a nők körében ez az arány csupán 67 százalék a tavalyi felmérés tanúsága szerint az EU-ban.

Az egészségi állapot önértékelése az Európai Unióban

Összességében a legnagyobb elégedettségi rátát az ír lakosság körében mutatták ki 81 százalékkal, megelőzve a görög (78 százalék), a ciprusi és a luxemburgi (77-77 százalék) adatot. A skála másik végén Portugália és Lettország (50-50 százalék) mellett Litvánia (48 százalék) található sereghajtóként. Magyarország alulról a nyolcadik: itthon az emberek nem egészen kétharmada tartja jónak vagy nagyon jónak az egészségi állapotát.

A nemek közötti különbség egy kivételével minden uniós tagországban a férfiak felé billen. Lettországban 9, Romániában 8, Litvániában 7 százalékos eltérés látható a férfiak és nők önértékelésében. Itthon a férfiak 68, valamint a hölgyek 62 százaléka elégedett saját egészségével. Az Európa-szerte megfigyelhető tendencia alól Írország képez kivételt, ahol nem egészen fél százalékkal a nők körében magasabb a pozitív véleményt megfogalmazók aránya – 81,4 százalék az ír férfiak 81 százalékával szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!