Talán mindenki számára ismert a hipochondria kifejezés, melyet azokkal az emberekkel kapcsolatban használunk, akik a szokottnál jóval többet foglalkoznak saját testükkel betegségek után kutatva, illetve akik egy meglévő - sokszor banális - betegség kapcsán azt hiszik, állapotuk rendkívül súlyos. A közhiedelemmel ellentétben a hipochondriás ember valóban beteg, kimondottan szenved, figyelme középpontjában saját teste, betegsége, betegségtudata áll. Emiatt komoly szorongás uralkodik el rajta. Minden egyes testi jelet, esetleg kisebb betegséget is valódi, súlyos bajként él meg.
A képzelt beteg gyakran keresi fel orvosát különböző panaszokkal, mivel azt gondolja, úgy érzi, valami nincs rendben. Nemegyszer "kész diagnózisokkal" megy el az orvoshoz, sőt ő maga javasol különböző vizsgálatokat. A legtöbb esetben persze semmilyen kóros szervi eltérés nem mutatkozik. Ilyenkor a beteg azt hiszi, sőt meg van győződve róla, hogy az orvos tévedett, esetleg nem szentelt neki kellő figyelmet, és már "rohan" is egy másik orvoshoz, aki általában ugyanarra az eredményre jut, mint a kollégája.
A hipochondria lényege a tudati feldolgozás, a minősítés zavara. Több betegségben lehet kimutatni hipochondriás téveszméket, pl.: bizonyos depressziós állapotokban, és van olyan neurózis, amelynek kifejezetten ez a vezető tünete.
Végezetül el kell mondani, hogy nem minden ember hipochondriás, aki aggódik, komoly betegségtudata van, amikor valóban beteg. A fő különbség, hogy a hipochondriás állandóan ebben él, élete átrendeződik, és gondolatainak középpontjában saját teste, betegsége áll. Fontos tudni, hogy ezt a lelki szenvedést lehet kezelni, csak fel kell ismernie az orvosnak, hogy erről van szó. Ha azzal küldi el a beteget, hogy "magának semmi baja, nyugodjon meg", csak olajat önt a tűzre. X.évf./1.szám
