Hogy legyen gyerekünk boldog iskolás?

Szinte valamennyi iskolai közösségben vannak népszerű gyerekek, és vannak olyanok, akik nem találják a helyüket, kivonulnak, vagy ami még rosszabb: kiközösítik őket. A szakértő szerint azonban a szülő segíthet, hogy a gyerek boldog iskolás legyen.

Gyermekünk közösségbe, majd iskolába kerülése nagy változást jelent életében, amelyet lelkileg is fel kell dolgoznia. Sok gyerek számára nem okoz problémát, hogy beilleszkedjen egy közösségbe, könnyen szerez barátokat, népszerű legyen az osztályban. Nem mindenkinek megy ez azonban könnyen, sőt a legtöbb iskolai csoportban van olyan gyerek, akit kiközösítenek, vagy aki nem találja meg a közös hangot a többiekkel , inkább maga vonul félre.

A gyerekre is kihatnak a családi problémák

Frank Zsuzsa gyerek klinikai szakpszichológus szerint egy gyerek óvodai viselkedése előre vetíti, hogy hogyan fog viselkedni az iskolában - ha problémák voltak a beilleszkedéssel, ez valószínűleg később is így lesz. A félénk, magába zárkózó viselkedésnek a szakember szerint oka lehet valamilyen szorongás , vagy épp a szülők problémái is.

"Ha például egy bohócszerepű gyerek van az osztályba, aki folyton produkálja magát, csak hogy figyeljenek rá, ott valószínűleg valami családi probléma húzódik meg a háttérben" - fogalmazott Frank Zsuzsa.

Fontos az önbizalom

A gyerek szakpszichológus szerint, bár a család anyagi helyzete, azaz például az, hogy milyen márkás ruhái vannak egy gyereknek, az iskolai közösségben betöltött szerepét alapvetően nem határozza meg, de bizonyos esetekben szerepe lehet. "Sokkal fontosabb az, hogy egy gyerek mennyire magabiztos. Ha otthon azt érzi, hogy fontos szerepe van, beleszólhat a dolgokba, kikérik a véleményét, emberszámba veszik, az iskolában is talpraesetten fog viselkedni. Ezzel szemben, ha csak legyintenek rá, folyton azt hallja, hogy még kicsi és úgysem tudhatja, akkor annak a gyereknek rozoga lesz az önbizalma. Ez pedig az iskolai viselkedésében is meglátszik" - fogalmazott Frank Zsuzsa a HáziPatika.com-nak.

A szülő emellett azzal is segíthet gyermekének a beilleszkedésben, ha segít iskolán kívüli programok szervezésében, bátorítja az ilyen találkozókat, például meghívja magukhoz azokat a gyerekeket, akikkel csemetéje az iskolában szimpatizál.

Frank Zsuzsa Gyermek klinikai szakpszichológus 1995-ben angol nyelvtanári, majd 2001-ben pszichológia és pszichológus-szakfordító szakon végzett a Debreceni Egyetemen. Diplomaszerzés után két évig a debreceni Gyermek és Ifjúsági Ideggondozóban dolgozott. Később iskolapszichológusként és nevelési tanácsadóban is dolgozott. Jelenleg magánrendelésen gyermekkori pszichés és nevelési problémákkal foglalkozik, illetve családterápiás tanácsadást is vállal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!