Hármas csapás az inszomniára

Az álmatlanság általában az első jele annak, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. Éppen ezért nem elég a tüneteket kezelni, a kiváltó okot is kell. Nem utolsó sorban pedig egy harmadik tényezőt: az életmódot.

A leggyakoribb alvás-ébrenléti zavar az inszomnia (álmatlanság). Akkor tekintünk valakit inszomniásnak, ha legalább heti három alkalommal előfordul nála, hogy bár megvolna a lehetősége, mégsem tud aludni, ez az állapot pedig minimum egy hónapig fennáll, és nappali tünetek is társulnak hozzá, mint például az ügyetlenség, a fáradtság, ami a balesetveszélyt is növeli.

inszomnia
Az emberek egyharmada élete során legalább egyszer megtapasztalja az inszomniát. Fotó: Getty Images

Szervezetünk jelzése

"Az álmatlanságot azonban szindrómaként kezeljük, ami valamely más betegség miatt alakul ki. Az ugyanis, hogy rosszul alszunk, szervezetünk egyik első visszajelzése arról, hogy valami nincs rendben. Ez lehet kezdődő magas vérnyomás, aminek nappal még nincs jele, de akár korai stádiumú szívbetegségre vagy depresszióra is utalhat" - mondta Dr. Purebl György alváskutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai-igazgatóhelyettese.

Ne betegedjünk bele céljaink hajszolásába Céljaink hajszolása cirkadián ritmusunk felborulásához, alvászavarokhoz kialakulásához vezethet, s ezáltal jelentősen megnövelheti többek között a depresszió, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás vagy a szívproblémák kockázatát. Kattintson a részletekért.

Hangsúlyozta, az esetek egy részében azonban nem konkrét betegség a kiváltó ok, hanem az adott egyén rendszertelen és egészségtelen életmódja. Az viszont jellemzően csak évek alatt válik tetten érhetővé, éppen ezért nő az inszomnia gyakorisága az életkorral, ahogyan azzal együtt nő a társbetegségek száma is.

Tyúk-tojás probléma

Van azonban ebben az egészben még egy csavar. A betegségek és az alvás közötti kapcsolat ugyanis kölcsönös. "Ha romlik az alvásom, az növeli a depresszió, a magas vérnyomás, a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, de ha ezek a betegségek előbb állnak fenn, ezek is alvászavart okoznak" - magyarázta a szakember, hozzátéve: ahelyett, hogy a tyúk-tojás problémát próbálnák kibogozni, egyszerre kezelik az alvást, a betegséget, valamint az életmódot. "S ezért sem jó megoldás az altató, mivel az egyiket sem oldja meg" - jegyezte meg Dr. Purebl György.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

A frontális felhősáv átvonulását követően napos idő várható gomolyfelhőkkel. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 28, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?