Furcsa alvási szokások: ön melyiket műveli?

Érdekes dolgokat tudhatunk meg a szigetország lakóinak alvási szokásait vizsgáló tanulmányból: minden tizedik brit rajzol, fest vagy akár ír alvás közben.

Az Independent című lap értesülései szerint egy szállodalánc által megrendelt, 2000 fős mintán elvégzett kutatására hivatkozva azt írja, Nagy-Britannia polgárainak 42 százaléka beszél álmában, közülük különösen a 25-34 éves korosztály érintett, ahol a megkérdezettek fele beszél alvás közben. A felmérésből kiderül, hogy a nőknél gyakoribb ez a jelenség, a hölgyek 46, míg az urak 35 százalékát érinti.

Ha a bárányok számolgatása nem segít, hogyan érhetjük el, hogy pihentető alvásban legyen részünk? Tippek alvászavar ellen .A kutatás szerint a válaszadók 10 százalékánál tapasztaltak már alvajárást. Ez jellemzően az alvás első néhány órájában jelentkezik, a mély alvás periódusában. Szintén ennyi embert érintenek az olyan tünetek, mint az alvás közbeni rajzolás, festés, sőt, van aki írni is képes ilyen állapotban.

Az NHS szakértői szerint, bár az okokat egyelőre nem ismerik pontosan, azt megfigyelték, hogy az alvajárás genetikusan is öröklődik. Emellett azonban az alváshiány, a stressz, a szorongás , a túlzott alkoholfogyasztás és a rekreációs droghasználat is kiválthatja a különös jelenséget.

A felmérés az álmok világára is kitért, a válaszadók 16 százaléka számolt be olyan álomról, amely később valósággá vált. A megkérdezettek negyedének voltak már legalább fél éven át visszatérő álmai .

Sok brit fest és ír álmában

Érdekes eloszlást mutatnak a különböző, álombeli viselkedésminták: a szigetország észak-keleti területein élőknél a leggyakoribb a visszatérő álom, míg ugyanitt az alvók negyede csalta már meg álmában a partnerét. A skótok ennél jóval tudatosabbak: mintegy ötödüknek volt már szexuális tartalmú álma valakivel kapcsolatban, ami miatt később zavarban voltak, ha találkoztak velük.

A londoniaknál fordult elő a leggyakrabban, hogy ugyanazt álmodták mint családtagjaik, vagy barátaik. Szintén ők azok, akik a legkönnyebben vissza tudnak aludni egy álomba, amit valami miatt meg kellett szakítaniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.