Félig teli vagy félig üres? Vesztes helyezet is lehet optimistán értékelni

Az életben hullámhegyek és hullámvölgyek váltják egymást: megesik, hogy végül megkapjuk a vágyott állást, máskor viszont szerelemtől csalódottan próbáljuk túlélni a mindennapokat. De mi történik, ha mégsem ilyen végletesen tapasztalunk meg valamit, és a középszerű helyzetekbe kell beletörődnünk?

A Psychological Science című lap soron következő számában megjelenő tanulmány szerint minden helyzetben meg lehet találni a boldogságot. "A végeredménynek abszolút és relatív értéke is van, és ezek kihatnak a boldogságunkra" - magyarázta a Carnegie Mellon Egyetem munkatársa, Karim S. Kassam, aki a Harvard Egyetemen dolgozó Carey K. Morewedge-el és Daniel T. Gilberttel, valamint a Virginiai Egyetem tanárával, Timothy D. Wilsonnal végezte el a kutatást.

A "győztes" típusok mindig a lehető legjobbat hozzák ki egy-egy helyzetből, függetlenül attól, hogy ez az eredmény abszolút értékben mérve mennyire vonzó. A "vesztesek" nem a legjobb lehetőséghez jutnak hozzá, ami először csalódással tölti el őket, azonban gyakran túl tudják ezen tenni magukat, és akár elégedettekké is válhatnak. "Az embereknek az tesz jót, ha igyekeznek a legjobb fényben látni a dolgokat" - mondta el Kassam.

A jelenség teszteléséhez a kutatók két kísérletet végeztek el. Az elsőben közel háromszáz bostoni járókelő között osztottak ki nyereményszelvényeket. Arra kérték őket, hogy húzzanak egyet, és nézzék meg az egyik oldalán, mennyit nyertek a lehetséges 1, 3, 5 és 7 dollárból. Ezután megnézették velük a szelvény másik oldalát is, amelyen szerepelt egy másik - alacsonyabb vagy magasabb - összeg. Végül kikérdezték őket arról, hogy csalódottnak vagy inkább elégedettnek érzik-e magukat.

A "győztesek", akik a két lehetőség közül a magasabb összeget nyerték, boldogabbak voltak, mint a "vesztesek", függetlenül a nyeremény összegétől. A "vesztesek" boldogságszintje azonban az összeggel egyenes arányban nőtt. Hogy ennek az okát megtudják, megpróbálták bebizonyítani, hogy a vesztesek szorgalmasabban keresik a jó dolgokat az egyes helyzetekben.

A résztvevőket arra kérték, jegyezzenek meg egy két- vagy egy nyolcjegyű kódot, majd válasszanak egyet a képernyőn látható két doboz közül, amelyek 3 vagy 5 dolláros nyereményt rejtettek. A kísérleti alanyok nem tudták, hogy bármelyiket választják, azt fogják nekik mondani, hogy volt magasabb összeg is. A megjegyzendő kódok nehézsége és a nyeremény összege véletlenszerű volt.

Az ötdolláros nyeremény akkor tette boldogabbá a résztvevőket, ha a nehezebb kódot kellett megtanulniuk az eléréséhez. Ha küzdeniük kellett, minden végeredménynek örültek.

"Valaminek az elnyerése mindig pozitív élmény. Ha azonban jobban is járhattunk volna, sokszor más szemszögből kell megvizsgálnunk a dolgokat, hogy megtaláljuk a helyzetben azt, ami örömet okoz" - vonta le a következtetést a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!