Ezért normális, ha valaki sír szex után

Sokan hiszik, hogy a szex utáni sírás negatív, esetleg fura, vagy szégyellni való dolog, pedig egyik sem igaz. Valójában sokkal többekkel fordul elő, mint hinnénk, és számtalan ok állhat a hátterében - egyik sem olyan, ami miatt szégyenkezni kellene.

A szex utáni sírásra orvosi szakkifejezés is létezik: postcoitális dysphoria, vagyis PCD, és bárkivel megeshet, nemtől vagy szexuális orientácitótól függetlenül. A Healthline.com témával foglalkozó cikke például beszámol egy 2018-as, 1208 férfi bevonásával készült tanulmányról, melyből az derült ki, hogy a vizsgált alanyok 41 százalékánál előfordult már PCD, 4,1 százalékuknál ráadásul rendszeresen.

Ha a partnerünk sírni kezd szex után, ne forduljunk el tőle.  Fotó: Getty Images
Ha a partnerünk sírni kezd szex után, ne forduljunk el tőle. Fotó: Getty Images

Ennyiféle oka lehet

Sírást számtalan érzelem előidézhet, léteznek örömkönnyek, így a szex utáni sírást okozhatják a túláradó érzelmek és a boldogság is. Olyan esetekben is előfordulhat, amikor valakinek már régen volt része testi örömökben. A szokatlanul intenzív orgazmus , illetve a többszörös orgazmus hatására is jelentkezhetnek olyan erős érzelmek, amelyek sírást válthatnak ki. Biológiai oka is lehet a sírásnak, hiszen szerelmeskedés közben hormonális változások mennek végbe a testben, amik szintén intenzív érzelmeket válthatnak ki, emellett a sírás egyfajta feszültséglevezetés is lehet a szervezet részéről.

Miért sírunk? Itt a tudományos magyarázat! A sírás teljesen természetes érzelmi reakció, amelyet mindkét nem tagjai gyakorolnak, igaz, eltérő arányban: felmérések szerint a nők ötször többet (évi ötvenszer) sírnak, mint a férfiak. Hogyan működik a sírás mechanizmusa, és mitől sírunk egyáltalán? A válaszért kattintson ide .

Ilyenkor keressünk fel egy szakorvost

Természetesen olyan sajnálatos esetek is előfordulnak, amikor a sírást fizikai fájdalom váltja ki. Ha valaki számára fájdalmas a szex, annak az oka lehet anatómiai jellegű probléma, húgyúti fertőzés, bőrbetegség, a síkosítás hiánya, a nemi szervek irritációja vagy traumája, esetleg hüvelyi izomgörcs is. Ha a sírást fizikai fájdalom váltja ki, mindenképpen érdemes felkeresni egy szakorvost a problémával.

Lehet a sírás oka szorongás, például a testünk miatt, vagy amiatt, mert félünk, hogy nem tudunk megfelelően "teljesíteni". Válthat ki sírást a szégyen és a bűntudat érzése is, amit valaki az esetleges vágyai miatt érez, vagy akár azért, mert esetleg nem a partnerével létesít szexuális kapcsolatot. Ilyen jellegű problémákkal mentálhigiénés szakembert érdemes felkeresni. Szeretkezés utáni sírás depressziósok esetében is jelentkezhet, illetve olyanoknál is, akik korábban valamilyen szexuális jellegű traumát vagy abuzust éltek át - számukra is komoly segítséget nyújthat a terápia egy megfelelő szakember vezetésével.

Fontos, hogy ha a partnerünk sírni kezd szex után, legyünk vele türelmesek, és amikor készen áll, beszéljünk róla, hogy mi állhat a háttérben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.