Az alvó emberrel is lehet kommunikálni

A Northwestern University szakemberei egy nagyon érdekes kutatást végeztek, melynek során mélyen alvó, REM-fázisban lévő emberekkel próbáltak kommunikálni. Az eredményeik azt mutatták, hogy az alvó emberek a szemmozgásaik segítségével képesek voltak egyszerű kérdéseket megválaszolni.

Egy kis gyakorlással az álmainkat is befolyásolhatjuk - mutatjuk , hogyan!

Már tudjuk egy ideje, hogy az álmaink egy részét a valós életünkben történő dolgok is sugallhatják, de ez az első olyan kísérletek egyike, amelynek eredményei azt mutatják, hogy a dolog fordítva is működhet, és az alvó, álmodó emberek képesek kommunikálni a külvilággal - számolt be róla a MensHealth portál . "Azok, akik alszanak, és egy éber álom közepén vannak (az éber álom lényege, hogy az egyén képes túllépni azon, hogy éppen álmodik, és felismerni azt, hogy ez egy módosult tudatállapot), képesek érzékelni a kísérletet vezető személy kérdéseit, és elektrofiziológiás jelek segítségével válaszokat is képesek rájuk adni" - írják a kutatók a Current Biology című szaklapban közzétett cikkükben. A tanulmányban résztvevők "többféle képességet" mutattak az alvásuk REM-fázisában , többek között "megkülönböztethető szemmozgásokat és szelektív arcizom-összehúzódásokat", és a 6 vizsgálati alany ezek segítségével 29 alkalommal válaszolt helyesen a feltett kérdésekre.

alvás REM-fázis kommunikáció szemmozgás
Az alvó emberek a szemmozgásaik segítségével képesek a kommunikációra. Fotó: Getty Images

A poliszomnigráfia az a fajta alvásvizsgálat, melynek során rögzítik az agyhullámokat , a vér oxigénszintjét, a szívverés és a légzés sebességét, emellett pedig a szem-, illetve lábmozgásokat is. Ebben a kutatásban a szakemberek arra késztették az alanyokat, hogy a szemük mozgatásával jelezzék bizonyos számítások eredményét - például, ha megkérdezték tőlük, hogy mennyi nyolcból kettő, akkor két alkalommal mozgatták a szemüket előre-hátra. A kutatók az alanyoknak akkor adtak utasításokat, amikor még ébren voltak, amelyeket magukkal vittek az éber álmaikba, és amelyeket jelzésre végre is tudtak hajtani.

A Northwestern kutatása nagyon kicsi, 36 alany vett részt benne, és közülük 6 volt képes éber álom közben megfelelő válaszokat adni a feltett kérdésekre. Ugyanakkor, ha egy nagyobb csoportra vetítjük az eredményeket, a minta azt mutatná, hogy az emberek több mint 15 százaléka képes ilyen módon kommunikálni álmában. Benjamin Baird, a University of Wisconsin-Madison alváskutatója, aki nem vett részt a kutatásban, azt nyilatkozta a Scientific American szaklapnak, hogy az eredmények "kihívással szolgálhatnak az alvásról mostanáig kialakított elképzeléseinknek."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.