Alvásproblémával küzd? Lehet, hogy az alkohol az oka

Japán kutatók szerint az alkoholfogyasztás súlyosan károsítja az alvás regeneráló funkcióit. Az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című szaklapban nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanis az alkohol károsítja az idegrendszeri működési folyamatokat.

"Alapesetben alvás közben a pihenési és emésztési funkciókért felelős paraszimpatikus idegrendszer a domináns a stimuláló tevékenységekért felelős szimpatikus idegrendszer felett" - nyilatkozta Yohei Sagawa, az Akita Egészségtudományi Egyetem neuropszichiátriai tanszékének orvosa. - "Kutatásunk során megvizsgáltuk, miként hat az alkoholfogyasztás erre a komplementer kapcsolatra."

Ehhez Sagawa és kollégai a kísérletben részt vevő önkénteseknek alvás előtt különböző mennyiségű alkoholt adtak - alacsony dózisút (0,5 gramm), magas dózisút (1,0 gramm) és a kontrollcsoportnak semmit, majd elektrokardiogram segítségével megfigyelték az éjszakai alvásfunkcióikat.

Az eredmények szerint az alkohol pulzusszámnövelő hatása miatt rontja az alvási regenerációs funkciókat. Minél többet iszik valaki, annál inkább.

"Bár az alvásperiódus első fele rendben lezajlott, az autonóm idegrendszer funkcióinak elemzésekor kiderült, hogy az alkoholfogyasztás nem segíti az alvási folyamatokat, hanem az álmatlansághoz hasonló állapotot hoz létre" - nyilatkozta Sagawa.

"A rendszeresen alkoholt fogyasztókat ez a veszély még jobban fenyegeti, hiszen a paraszimpatikus idegrendszer működését károsító folyamatok már az egyszeri alkoholfogyasztásnál is jelentkeztek" - nyilatkozta Seiji Nishino, a Stanford Orvosi Egyetem Alvási és Cirkadián Neurobiológiai Laboratóriumának igazgatója. - "Sokan azt hiszik, egy pohárka ital segíthet az elalvásban, és ez kis mennyiségű alkohol esetében igaz is lehet, a bőséges alkoholfogyasztás azonban rontja az alvásminőséget és a pihenési funkciókat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!