Álmatlanságot okoz a mobil képernyője

Újabb és újabb kutatások támasztják alá a hordozható elektronikus képernyők által kibocsátott fény és az álmatlanság kapcsolatát. A szakértők szerint az okostelefonok és a számítógépek energiatakarékos képernyőiből áradó kék fény a legkárosabb.

Amalie Drury sok más amerikaihoz hasonlóan szinte elválaszthatatlan okostelefonjától. A 33 éves írónő még a fürdőszobába is magával viszi, hogy ellenőrizhesse üzeneteit és a Facebook bejegyzéseket. Gyakran az ágyába is elkíséri, és ha az éjszaka közepén felébred, hosszú üzeneteket olvasgat, ami után csak nehezen tud visszaaludni.

Ez a sok millió emberre jellemző szokás egyre nagyobb aggodalmat kelt az egészségügyi szakemberek körében, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy újabb és újabb kutatások támasztják alá a hordozható elektronikus képernyők által kibocsátott fény és az álmatlanság kapcsolatát. Éjszaka bármilyen fény zavaró lehet, de a szakértők szerint az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy az okostelefonok és számítógépek energiatakarékos képernyőiből áradó kék fény a legkárosabb ebből a szempontból. Mivel a kék fény napközben a legerősebb, szervezetünk a nappallal hozza összefüggésbe, ezért a kék fény behatása éberebbé tesz bennünket, és javítja a reakcióidőnket. A melatonint is elnyomja, mely hormon az alvást szabályozza, és amely napközben nem termelődik.

Fokozott hatás

A problémát még tovább súlyosbítja, hogy a televíziótól eltérően, amely szintén kibocsát kék fényt, a hordozható elektronikai eszközöket az arcunkhoz közel tartjuk, ami fokozza a kék fény agyunkra gyakorolt hatásának erősségét. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy ezek a képernyők nem károsak. Ha nappal használjuk, stabilizálják napi biológiai óránkat, és fokozzák éberségünket és a reakcióidőnket. A probléma csak az, hogy egyre többen használják kék fényt kibocsátó hordozható készülékeiket a hálószobában is, lefekvés után.

A gyártók többsége tisztában van ezzel a problémával, és technikai megoldásokon dolgoznak. Narancssárga árnyalatú szemüveggel, képernyőszűrővel és kék fény mentes izzókkal próbálják csökkenteni a kék fény behatását.

Van, akinél más a hatás

Sokan panaszkodnak arra, hogy az elektronikus eszközöktől nehezen tudnak elaludni, de ellenkező véleményeket is hallani. Az emberek másik fele azt állítja, hogy egy sorozat megnézése, egy e-könyv olvasása vagy a facebookozás ellazítja őket, és könnyebben el tudnak aludni.

Dr. Alon Avidan, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem neurológiai klinikájának igazgatója mindenkinek azt ajánlja, hogy alakítson ki megfelelő alvási szokásokat: fényes nappalokat és sötét éjszakákat. Egyesek genetikailag érzékenyebbek a fénybehatásra. A szakértő szerint azonban egyéb tényezők, például a stressz, a szorongás, időnkét a nyugtalan láb szindróma is közrejátszhat az álmatlanságban , ezért nem lehet kizárólag az elektromos eszközöket hibáztatni, bár nyilvánvalóan ezek sem javítják a helyzetet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!