A titkok, amiket inkább égessük el

Vannak titkok, melyektől jobb megszabadulni, s olyanok is, amik hozzájárulnak lelki egészségünk megőrzéséhez.

Mindenkinek vannak titkai. És imádunk titkokat feltárni, rejtélyes ügyekbe belelátni - feltéve, hogy nem kell megőriznünk őket. Azt gondolnánk, szükségünk van titkokra, nem tudnánk nélkülük élni - írja a hvg.hu , hangsúlyozva: pedig energiát vesznek el, kapcsolatok mennek rá, beteggé tesznek és rombolják kreativitásunkat.

titok, titoktartás, psziché
Gyerekkortól vonzódunk a titkokhoz. Fotó: iStock

A bennünk élő gyermekkori kíváncsiság és az események befolyásolásának inkább felnőtt korra jellemző vágya az, amit a titok megszólít bennünk, ám ahogy tudójává váltunk, úgy kezd el nyomasztani is. "Az információk kiadásának tilalma akkora pszichés nyomással fenyeget, hogy olykor inkább lemondanánk a titok megismerésének jutalmáról, cserébe a -szólás- és gondolatszabadságért«" - fogalmaz a cikk szerzője, aki George Orwellt idézve - ha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia - két lehetőséget tár fel előttünk. Vagy tudatosan odafigyelünk az elhallgatásra, vagy "tudatalattinkba süllyesztjük" a titkot.

Megéri tartogatni?

Az odafigyelés azonban sok energiát emészthet fel , amire Roy Baumeister, a Floridai Állami Egyetem neves pszichológiaprofesszora egy új fogalmat is alkotott: egokimerülés. Nem mindegy tehát, hogy mennyit erőnket emészti fel a titkok megtartása, eképp érdemes azon is elgondolkodni, vajon nem járunk-e jobban, ha feltárjuk azokat?

Ez azonban egy újabb dilemmához vezet: vajon mit szólnak a körülöttünk élő emberek? A megoldást azonban rögtön fel is kínálja a szerző: tartsuk meg az apróbbakat, melyek a privát szféránk részei, ám, ha vannak nyomasztó titkaink, ne féljünk megosztani azokat egy arra érdemes személlyel, akiben 100 százalékig megbízunk. Ha pedig nem lenne ilyen kéznél, legalább azzal könnyítsünk magunkon, hogy leírjuk, s jobb híján elégetjük azt, ami akár meg is betegítheti a lelkünket, olyannyira nyomaszt .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!