A szerelem hat típusa

Az irodalomból jól tudjuk, hogy a szerelem sötét verem, de egyben felemelő és hegyeket is megmozgatni képes erő. Csakhogy nem mindenkinél ugyanabban a formában jelentkezik. Valószínűleg ugyanolyan egyéni módon vagyunk szerelmesek, mint ahogy egyedi az ujjlenyomatunk. Tipizálni mégis lehet azt, ahogyan szeretünk.

A néhai John Alan Lee kanadai szociológus, író, tudományos és politikai aktivista, a szerelem és a szexualitás elismert kutatója az antik görögök nyomán a szerelem hat formáját vagy stílusát különböztette meg. Vajon magunkra ismerünk valamelyikben?

szerelem
A szerelem bizsergető érzését majdnem mindenki ismeri. Sokféleképpen éljük meg

Erósz szerelme

Erósz (a szerelem és a szexuális vágy görög istene) stílusában szeretni, az amiről úgy gondolkodunk, hogy az igazi, mindent elsöprő, romantikus, mesebeli szerelem. A fizikai szépség nagyon fontos a szerelemnek ebben a stílusában. A vonzalom intenzív és azonnali. Aki Erósz módján fülig szerelmes , égetően sürgősnek érzi, hogy elmélyítse a kapcsolatát érzelmileg és fizikailag is. Mivel az így szerető személyek imádják a szerelem érzését, általában sorozatos monogámisták, akik addig maradnak egy kapcsolatban, ameddig frissnek és lenyűgözőnek érzik. Aztán kilépnek belőle, ha már nem tapasztalják elég intenzívnek az érzést, s keresnek valakit, akivel átélhetik ugyanazt, ugyanolyan hevesen.

Sztorgikus szerelem

A sztorgikus stílus általában stabil és elkötelezett szerelmi viszonyt jelent. Aki így érez, igen nagyra értékeli a másik társaságát, lelki közelségét és a bizalmát. Ezek a szerelmek gyakran barátságokból fejlődnek ki, s a benne élők maguk sem tudják, hogy mikor lépik át azt a vonalat, amelytől fogva már többet akarnak egyszerű barátságnál. Ez a szerelmi stílus tartós, a benne lévő személyek hosszú távon együtt maradnak, s közeli emberi kapcsolatukat az sem töri meg, ha szexuális partnerként szakítanának.

Ludikus szerelem

A ludikus stílusban szeretőknek a szerelem csupán egy játék (ludere latinul azt jelenti, játszani), amelyet a nyeremény reményében játszanak. A játék gyakran többszereplőssé bővül! A ludikus szeretők viszonyában mindig ott van a megtévesztés és a manipuláció is. Általában alacsony az elkötelezettségük és érzelmileg gyakran viszonylag távol maradnak partnerüktől. A ludikus egyének erősebben koncentrálnak a rövid távú kapcsolatra, hajlamosak arra, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak párjuk fizikai jellemzőinek, mint a többi stílusban szeretők. A kapcsolat legerősebb szálát számukra többnyire a szex jelenti.

Bár a valóságban senki sem elégedett teljes mértékben a másikkal, általában ettől el szoktunk tekinteni. Mindenkori elvárásaink, elképzeléseink ugyanakkor hatnak a valós tapasztalatainkra. Ha azt képzeljük, hogy a szerelem csupa harmónia, akkor éppen ezt várjuk el egy kapcsolattól. Ilyenkor persze csalódás a dolgok vége. Ha viszont azt képzeljük, hogy a szerelem időnként harmonikus, viszont azért vannak viták és bosszúságok, akkor a csalódást határok között tarthatjuk. Éppen ezért inkább az elvárásokon kell változtatni, ha a szerelem problémát okoz. Részletek!

Pragmatikus szerelem

Az ilyen típusú szerelmet a praktikus szempontok hatják át. Fontos, hogy "jól passzoljanak" és a kapcsolatnak jók legyenek a "kilátásai". Ez nem érzelemmentességet jelent, hanem inkább a kapcsolatban annak elismerését, és jelentős elemmé tételét, hogy a potenciális társ alkalmas rá, hogy igényeiket közösen kielégíthessék, elérhessék. Ezek az igények lehetnek társadalmiak vagy anyagiak. A pragmatikusok felteszik maguknak a kérdést, hogy a leendő partnerüket elfogadná-e a családjuk és a baráti körük, vagy elég pénze van-e ? Azt is értékelik, hogy a partnerük mennyire lesz képes támogatást nyújtani, és például nyugodt tud-e maradni nehéz helyzetekben?

Mániás szerelem

A megszállott szerelem stílusában vergődők általában érzelmileg függők, és szükségük van a viszonylag állandó megnyugtató visszaigazolásra a kapcsolatban. Ha valaki így szeret, annak a kapcsolatában hatalmas hullámhegyek, de igen mély hullámvölgyek is lehetnek, öröm és szomorúság intenzív szakaszai válthatják egymást, attól függően, hogy a partnerük milyen mértékben képes befogadni az igényeiket. A birtoklási vágy miatt - ami e stílus jellemzője - szükségszerűen megjelenik a féltékenység is.

Agapikus szerelem

Az agapikus szerelemben élők (akik oly önzetlenül és teljes elfogadással szeretik a másikat, ahogy általában az emberek Istent szeretik) gondoskodóak, és a partnerük igényei köré építik a saját viselkedésüket. Ez nagyrészt önzetlen és feltétel nélküli szeretet. Az agapikus partner úgy szereti párját, ahogy van. Különösen hálásak és a kedvesek, ha viszonzást kapnak a partnerüktől. Mivel ezek a személyek nagyon elfogadóak, hajlamosak nagyon magas szintű elégedettséget elérni a kapcsolatukban.

Az igazság a szerelemről

A lángoló szerelem nem tart örökké, megváltozik . A nagy érzelmek egy része kihűl, más részük pedig olyan evolúción megy át, amelynek eredménye egy hosszútávon is működő társas viszony, amelyben a lángokat a mélyebb szeretet és megbecsülés foglalja el.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.