A serdülőkor buktatói

A felnőttkor felé közeledve egyre-másra előfordul, hogy a gyerek másként dönt, mint a szülei, és tanácsuk ellen cselekszik, így bajba kerülhet.

Bár be nem vallja, de növekszik az irántuk érzett elismerése. Nagyon fontos ebben a korban is, hogy a szülőknek legyenek határozott elveik. Ne akarjuk azonban saját akaratunkat mindenáron ráerőltetni, hiszen serdülőkorunk óta eltelt már egy-két évtized, változnak a szokások és az ideálok.

Rugalmasan alkalmazkodjunk a megváltozott világhoz, de ne adjuk fel alapelveinket. Vegyük figyelembe, hogy gyerekeink érési foka és megbízhatósága is különböző. Ettől függetlenül minden serdülő legyen figyelmes, udvarias a szüleivel, a testvéreivel, a tanáraival szemben még akkor is, ha bíráló szemmel nézi őket. A családdal szemben legyenek kötelezettségei, vegyen részt a házimunkában, tanulja meg annak örömét.

A serdülő haj- és ruhaviseletével a kortársaihoz akar hasonlítani, előfordul, hogy ez bosszantja a szüleit, a nevelőit. Ugyancsak szokás a korai randevúzás. A társaságban biztonságot nyújt a tudat, hogy partnere van, és ezzel felnőttnek érzi magát.

Sokan hasonló okok miatt idő előtti testi kapcsolatokba is bocsátkoznak, mielőtt az igazi lelki szerelmet megtapasztalnák. Ezek az élmények egy életre kiolthatják a valódi szerelem létébe vetett hitet.

Terhesség

A nagy szexuális szabadság, a fogamzásgátló tabletták nem megfelelő használata következtében egyre gyakoribb a serdülőkori terhesség. A tinik többsége még nem érez felelősséget, pedig otthon és az iskolában állandóan ezeket a veszélyeket harsogják. Úgy érzik, velük nem történhet meg, az egyszeri érzelmi kitörésnek nem lesz folytatása. Mindannyian tudunk példát mondani környezetünkből, hányan tették tönkre életüket vagy azért, mert a korai abortusz miatt többé nem eshettek teherbe, vagy mert a baba koraszülés miatt károsodott és esetleg egész életét nyomorékon, testi vagy szellemi fogyatékosként kellett leélnie. Akik pedig megtartották a kisbabát, nem élvezhették soha igazán a fiatalságukat, és nem vagy nehezen tanulhattak tovább az anyai kötelezettségek miatt. A serdülőkori futó kapcsolatok is többnyire hamar tönkremennek, hiszen a partnerek felületesen ismerik egymást, a kiválasztás szempontja valamely külső fizikai tulajdonság. Ma a legnagyobb veszélyt a tudatlanságból és felelőtlenségből származó teherbeesés jelenti. A szülőnek kell kezdeményezni a beszélgetést, nem csupán ismereteket közölni, hanem felelősségtudatot kell ébresztenie gyermekében.

Bűnözés

Elég tág fogalom az iskolakerüléstől a gyilkosságig. A fiúkat a lopás, a csavargás, a verekedés fenyegeti leginkább. Ha halmozottan fordulnak elő, biztosan nem kapott elég odafigyelést, szeretetet a családban. Ilyenkor valami szokatlan dologgal akar kitűnni. Ezt sugallhatja öltözéke, a sok testékszer, az extrém formára nyírt, sokszínű hajviselet. Az erőszakos cselekedetek hátterében nemcsak a szeretet hiánya állhat, hanem, hogy vele szemben is erőszakosak és kegyetlenek voltak a felnőttek. A lányok kevésbé agresszívak, ehelyett képesek szüleiket magatartásukkal halálra kínozni. Megszöknek, elköltöznek otthonról vagy nyíltan szexuális szabadságban élnek, ezzel bosszantva a családjukat. Máskor apjuk korú férfival állnak össze, gyakran gyereket is szülnek neki a jó parti reményében, amit kortársaik nem tudnának nekik biztosítani. Ez a magatartástípus is kóros személyiségfejlődést tükrözhet. Az ilyen lányok családjában gyakran tapasztalni komoly konfliktusokat, ezek mellett nem jut elég idő és odafigyelés a lányukra. Gyakran vádolják a barátokat és a rossz társaságot, de nem hiszem, hogy egy rendes család kiegyensúlyozott gyerekét a társak bűncselekmények elkövetésére tudják rávenni. A fiatalkori bűnözést meg lehet előzni, ha kiegyensúlyozott környezetet biztosítunk a fejlődő gyereknek.

Kábítószer

Sajnos egyre többen, s egyre fiatalabb korban próbálják ki, és esnek áldozatául. Szerencsére mindezek a szélsőséges magatartásformák a szülők többségét nem érintik. Ha kellő gondoskodással, odafigyeléssel és szeretettel nevelték gyermeküket, átsegítették az életben adódó nehézségeken, megbeszélték az esetleges problémákat, akkor serdülőkorban és azután is megfelelő partnerek lesznek. A kamasz nem kényszerül hazudozásra, titkolózásra és a bajban először a szülőjéhez fordul segítségért. Felnőttként pedig átértékeli majd azokat a szituációkat, amelyeket gyerekszemmel másként ítélt meg.

Ha családalapításra kerül a sor, még tudat alatt is alkalmazza azokat a szokásokat, módszereket, amelyeket otthon látott és megtanult, illetve tudatosan igyekszik elkerülni azokat a hibákat, amelyeket mi követtünk el vele szemben.

"Nevelni csak úgy tudunk, ha látjuk a gyerekben a felnőttet, akivé lesz. A pszichológiai szemlélet egyre inkább megkívánja azt is, hogy lássuk meg a felnőttben a gyereket, aki volt; a gyermekit."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!