A rákos kamaszoknak és szüleiknek jót tesz a jóga

Egy tanulmány szerint a rákos gyerekek és szüleik esetében a jóga csökkentheti a diagnózis és a kezelés okozta stresszt. A Journal of Pediatric Oncology Nursing hasábjain közzétett kutatási anyag szerint a kamaszok és szülők kevésbé szoronganak így, jobban érzik magukat a gyakorlatok hatására. A foglalkozáson a minnesotai Gyermekklinikán vehettek részt.

A jóga hatásai"A jóga egyre inkább hatékony kiegészítő terápiává válik a felnőtt onkológiában. Ígéretesnek bizonyul az olyan tünetek enyhítésében, mint a kimerültség, az álmatlanság, a rosszkedv és a stressz. A beteg életminősége ezzel javulhat" - mondták el a tanulmány szerzői.

A szerzők egy új területet térképeztek fel: a daganatos gyermekek és családtagjaik életét. Megjegyezték, milyen stressz és szorongás lesz úrrá a szülőkön a betegség kimenetelének bizonytalansága és gyermekük szenvedése miatt. A tanulmányban résztvevő 7-12 éves gyerekek esetében nem történt változás a szorongás és a közérzet terén. A 13-18 éves kamaszoknál és szüleiknél jelentős javulást figyelhettek meg.

"A tinédzserek azt mesélték, hogy megnyugodtak a jóga hatására, a foglalkozásokat pedig szórakoztatónak érezték" - írták a szerzők.

A szülők is megnyugodtak a jógaórákon, kinyújtózhattak, erősíthették izmaikat és kikapcsolódhattak. A jóga lelassítja a pulzust, csökkenti a vérnyomást, javítja a keringést és az oxigénellátást. Fejleszti az izomtónust, a légzésfunkciót, a koordinációt és a hajlékonyságot.

"Nagyobb léptékű kutatásra van szükség ahhoz, hogy ki lehessen értékelni a jóga hatását a kimerültségre, az alvászavarra, a fájdalomra és a hányingerre" - tették hozzá a szerzők.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!