A rák túlélői jobban alszanak, ha jógáznak!

A rák túlélőinek érdemes lenne kipróbálnia a jógát, mely hozzásegítheti őket a jobb alváshoz és energiával tölti fel őket - tudósít a Reuters New Yorkból.

"A belgyógyászok és onkológusok nem szívesen javasolnak pácienseiknek a szokásostól eltérő gyógymódot a rák kezelésére" - mondta Dr. Douglas Blayney, az Amerikai Klinikai Onkológia Közösség elnöke egy interjúban. "Azonban van itt egy tanulmány a klinikai vizsgálatok által tesztelt új módszerünkről, mely hasznosnak tűnik" - tette hozzá Blayney, akit nem vontak be az új kutatásba.

Jóga - 50 év felettieknek

A tanulmányhoz a kutatók véletlenszerűen kijelöltek több mint 400 rák túlélőt, majd 2 csoportra osztották őket. Legtöbbjüket korábban már kezelték kemoterápiával mellrák miatt.

A kísérlet során az egyik csoport könnyed Hatha jógát és erősítő jógagyakorlatokat végzett - beleértve a speciális testhelyzeteket, a légzést és a figyelem kiteljesítését szolgáló gyakorlatokat - egy hónapon keresztül, heti 2 alkalommal. A másik csoport csak a standard, felügyelet melletti gyakorlatokat végezte. Azok, akik jógáztak, képesek voltak elhagyni az altató tablettákat és jól tudtak aludni, melyet az általános alvásminőség mérő skálán tapasztalt 22 százalékos növekedés is bizonyít. Ez majdnem kétszerese volt azon ráktúlélők számának, akik nem végezték a gyakorlatokat.

A jóga a fáradékonyságot is közel felére csökkentette, és kisebb életminőség-növekedéshez vezetett. Ez jó hír a rákos betegek számára - mondta Karen Mustian, a New York-i Rochester Orvosi központ Egyetem munkatársa, aki a vizsgálatot vezette. "Valójában nincs semmi jó orvosságunk a rákot túlélő betegek fáradsága ellen" - mondta a Reuters Health-nek Karen.

Habár sok páciens gyógyszereket szed, hogy rendesen tudjon aludni, ezek a készítmények rengeteg mellékhatással rendelkeznek, és hatásuk általában nem tart sokáig. Ez késztette Mustian csapatát is alternatív megoldások keresésére.

Az teljesen érthető és tisztázott, hogy a jóga nyugtató hatással van az emberre. "Lehet, hogy szociális kapcsolatok létrejöttét is elősegíti - mondta Mustian, és hozzátette, hogy a jóga csökkenti a stresszhormonok mennyiségét is.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!