A génekben keresendő a pesszimizmus oka

Kutatók szerint a szervezetünkben fellelhető neuropeptid Y (NPY) nevű molekula szintje a felelős azért, hogy félig üresnek vagy félig telinek látjuk-e azt a bizonyos poharat.

Minél kevesebb van valaki szervezetében ebből az anyagból, annál valószínűbb, hogy borúlátóan szemléli a világot, nehezebben birkózik meg a stresszes helyzetekkel, sőt a depresszióra is hajlamosabbá válik. A Michigani Egyetem kutatói szerint a molekula szintje a szervezetünkben genetikailag meghatározott, és azt remélik, ezáltal sikerül megelőzni vagy időben felfedezni egyes pszichiátriai betegségeket.

A vizsgálathoz a "funkcionális mágneses rezonancia kép" (fMRI) nevű eljárást alkalmazták, melynek során a kutatók egy speciális érzékelővel vizsgálták az önkéntesek agyát, miközben semleges (például: anyag), negatív (gyilkos) és pozitív hangzású (remény) szavakat mondtak nekik. Az alacsony NPY-szinttel rendelkező résztvevők elülső agykérge nagymértékben aktivizálódott a negatív fogalmak hallására, ami azt jelenti, hogy érzelmileg sokkal inkább megérintette őket, mint azokat, akik szervezetében nagy mennyiségben található meg a molekula.

A második teszt során azt vizsgálták, hogyan éreznek stresszes helyzetben a kísérleti alanyok. Ennek keretében olyan injekciót kaptak az állkapcsukba, amely hatására húsz percig fájdalmat éreztek, előtte és utána pedig a hangulatukról kérdezték őket. Az alacsony NPY-szinttel rendelkezők mindkét alkalommal negatívabbak voltak - tehát már attól is rosszul érezték magukat, hogy tudták, mi vár rájuk, és később valóban kevésbé viselték jól azt.

Később azt is megállapították, hogy az alacsony NPY-szint a depresszióra való hajlamot is növeli. "Reméljük, e tudás birtokában fel fogjuk tudni mérni, hogy az egyes emberek mennyire vannak kitéve a betegség kockázatának" - nyilatkozta Dr. Brian Mickey pszichiáter, a kutatás vezetője.

Az eredmények az Archives of General Psychiatry című lapban jelennek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.