A betegség, amitől belehal az álmatlanságba

Egy öröklődő genetikai mutáció olyan alvási képtelenséget idéz elő a betegben, ami néhány kínszenvedésekkel teli hónapot követően az életébe kerül. Jelenleg nem létezik rá gyógymód.

A fatális familiáris inszomnia egy olyan öröklődő alvási képtelenség, amely genetikai okokra vezethető vissza. Mivel az alváshiány rövid idő alatt súlyos idegrendszeri elváltozásokat okoz, a kórkép progresszív, néhány hónapon belül halálhoz vezet, és a tudomány jelenlegi állása szerint semmivel sem lehet lelassítani vagy visszafordítani.

Belehal a beteg a kialvatlanságba

A népesség közel tíz százalékát érintheti a krónikus álmatlanság: vagyis ha az alvási nehézségek, a gyakori ébredések legalább egy hónapig tartanak. Hogy mit lehet tudni erről a betegségről, az alábbi cikkünkből kiderül!

Kiváltó oka egy prion, tehát egy vírusnál is kisebb, fehérjetermészetű fertőző ágens. Ennek megjelenését egy olyan genetikai mutáció okozza, ami öröklődik. Nagyjából 50 százalékos esélye van rá, hogy a betegek továbbadják gyermeküknek a hibás gént, ami az utód esetében is garantálja a megbetegedést. Mivel a betegség legjellemzőbben 50 éves kor körül alakul ki (bár 18 és 60 év között más életkorban is előfordult már), az érintett mérlegelni sem tud, hogy vállaljon-e gyermeket. Lehetséges azonban már a magzatnál genetikai vizsgálattal kiszűrni a betegség előfordulásának lehetőségét.

A betegség megjelenését tipikus tünetek jelzik. Először alvászavarok jelentkeznek, az érintettek nem tudnak eljutni az igazán pihentető mély alvás fázisba , ez később a kialvatlanság egyre súlyosabb élettani hatásaival súlyosbodik. Az alvásmegvonás pánikrohamokat, paranoid eszméket és fóbiákat eredményezhet az első négy hónapban, ezt hallucinációk követik. A beteg körülbelül fél év után jelentős súlyt veszít, majd súlyos elbutulás történik, az érintettek demensek lesznek. Általában a betegség kialakulásának első évében meg is halnak az érintettek, az pedig semmiképp nem jellemző, hogy 18-20 hónapnál tovább éljenek. A kórlefolyás gyakorlatilag megállíthatatlan, a betegség nem fordítható vissza. Sem altatók, sem bármilyen nyugtató hatású készítmények alkalmazása nem segített az érintetteken.

Az alváshiány rövid idő alatt súlyos idegrendszeri elváltozásokat okoz

Az alváshiány rövid idő alatt súlyos idegrendszeri elváltozásokat okoz

Szerencsére a betegség rendkívül ritka, a világon kevesebb mint 30 családról és összesen pár száz betegről tudnak. Ez megnehezíti azonban a gyógymód kifejlesztését is, hiszen annyi érintett sincs, ami a gyógyszeres vizsgálatokat lehetővé tenné.

A fatális familiáris inszomniáról az alábbi cikkünkben olvashat részletesebben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.