A koronavírus miatti lezárások váratlan előnye

Meglepő előnnyel jártak a koronavírus miatti lezárások: egy friss tanulmány szerint az emberek többsége úgy érzi, fejlődött a kreativitása a bezártságban.

Úgy tűnik, a bezártságnak – amit az elmúlt években a kelleténél jóval többször el kellett viselnünk annak érdekében, hogy sikerüljön megállítani, vagy legalábbis lelassítani a vírus terjedését – pozitív következményei is voltak. Egy friss kutatás szerzői azt állítják, a kényszerű otthonlét kreatívabbá tett minket - írja a New York Post . 

Több szabadidő, több kreativitás

A Frontiers in Psychology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint egyértelműen a több szabadidő és több lehetőség vezetett – ahogy ők fogalmaznak – az „általános pozitív változáshoz a kreativitásban”. Tehát a körülmények változása kedvezett annak, hogy sokan újragondolják a szokásaikat.

Sokaknak fejlődött a kreativitása a járvány alatt. Fotó: Getty Images

A tudósok 380 francia anyanyelvű alany bevonásával végzett kutatásukban arra jutottak, hogy bár a lezárások lelkileg elég megterhelőek voltak (mint erre más tanulmányok is rávilágítottak), az alanyok mégis úgy érezték, kreatívabbá váltak.

A kutatók még egy összefüggést kiemeltek: minél jobban érezték magukat az emberek, annál kreatívabbnak gondolták önmagukat. De vajon azért érezték jobban magukat, mert kreatívabbak lettek, vagy a boldogság tette őket kreatívabbá? Erre a kérdésre egyelőre a szakértők is keresik a választ.

Új hobbik a bezártságban

Sokan fordították arra a megnövekedett szabadidejüket, hogy új hobbikban mélyedjenek el. Ezek közül a legnépszerűbbek a tanulmány szerzői szerint a főzés, a festés, a varrás, a kertészkedés , a különböző dekorációs időtöltések és a zenélés voltak.

A szerzők által említett hobbiknak csak a 40 százaléka – például a főzés, a sport és táncos programok vagy a kertészkedés – volt olyan időtöltés, amit az alanyok az elmúlt öt év során már űztek egy ideig. Így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az alanyok többsége új hobbit talált a bezártság alatt.

Persze, korántsem mindenkiből hozták ki az alkotókedvet a lezárások: akik nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus gazdasági következményei miatt, azok úgy érezték, túl sok gonddal kell szembenézniük, ami megakadályozza őket az alkotásban. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.