Mindenkinek egyedi a "bélbaktérium-lenyomata"

Testünk jóval több mikrobáktól származó gént tartalmaz, mint emberi gént, és bélbaktériumaink együttesének genetikai összetétele egyénenként változik, sőt jellemző az adott emberre - állapították meg amerikai és német kutatók.

A Nature című tudományos magazinban közzétett tanulmány először veszi számba az emberi emésztőrendszerben élő mikrobák (a mikrobiom) genetikai variációit. A nagyjából 22 ezer emberi génnel szemben a velünk élő mikrobáknak összesen mintegy 8 millió génjük van. A mikrobák számos feladatot látnak el: kivonják a tápanyagokat az élelemből, vitaminokat szintetizálnak, védenek a fertőzések ellen, és olyan vegyületeket termelnek, amelyek természetes úton csökkentik a gyulladást.

A mikrobiom genetikai változatossága - amelyet most tártak fel a kutatók - segítheti annak megértését, hogy a testünkben lévő mikrobiális gének miként működnek együtt saját, emberi génjeinkkel, hogy egészségesen tartsanak bennünket, időnként pedig abban, hogy betegséget okozzanak.

A kutatásban a St. Louis-i Washington Egyetem és a heidelbergi Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium munkatársai vettek részt.

"Meglepő módon mindannyian azonosíthatók vagyunk emésztőrendszerünk mikrobáinak együttes DNS-ével" - idézte George Weinstockot, az egyik szerzőt a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál .

A kutatók szerint az egyénre szabott DNS-gyűjtemény analóg az emberi genommal. Azok a különbségek, ahogyan egy-egy gyógyszerre reagálunk, vagy ahogyan felhasználjuk az egyes tápanyagokat ugyanúgy visszavezethetők mikrobiális génjeink változatosságára, mint emberi génjeink változatosságára.

Korábban több mint 10 ezer velünk élő mikrobafajt azonosítottak a kutatók, mostani tanulmányukban azonban csupán 101 fajt vizsgáltak, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő az emberi emésztőrendszerben. Elemzésükben 10 milliónál több egypontos változást azonosítottak a mikrobacsoport együttes DNS-ében. Találtak ezen felül számos más DNS-eltérést, például szerkezeti változásokat, egyes szakaszok kimaradását, illetve ismétlődését. Mindez egyedien jellemezte azt a 207 embert, akiktől az elemzett minták származtak.

"Az emésztőrendszer mikrobiális DNS-e figyelemre méltóan stabil, olyan, mint egy ujjlenyomat. Még egy év elteltével is meg tudtuk különböztetni az egyéneket mikrobiális DNS-ük genetikai jellemzői alapján" - magyarázta Weinstock.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!