A bélflóránktól is függ a hangulatunk

A kanadai McMaster Egyetem kutatói elsőként találtak összefüggést egérkísérletekben a bélbaktériumok jelenléte és az állatok viselkedése, valamint agykémiája között - idézte kedden a ScienceDaily című .

A kutatók egészséges felnőtt egerek bélflóráját antibiotikumok adagolásával tették tönkre. A viselkedésüket figyelve megállapították, hogy az egerek ezután jobban szorongtak és kevésbé voltak figyelmesek.

A hangulatváltozás követése mellett mérték a depresszióhoz és szorongáshoz köthető, úgynevezett agyi neurotrófikus faktor (BDNF) mennyiségét, és úgy találták, hogy az megemelkedett. Amikor megszüntették az antibiotikum adagolását, az állatok bélflórája helyreállt, és ezt követte a viselkedés, valamint az agykémia normalizálódása is.

Annak bizonyítására, hogy a baktériumok befolyásolhatják a viselkedést, a kutatók csíramentes - génmódosított - egerekbe telepítettek át normál "életvitelű", felfedező kedvű állatokból baktériumflórát. Azt tapasztalták, hogy az egyébként alapállapotukban passzív, csíramentes egerek viselkedése felélénkült, aktívabbak és bátrabbak lettek.

A teljes tanulmányt a Gastroenterology című szakfolyóiratban tették közzé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.