Sok nyugdíjas örülne ennek a változásnak

A magas infláció miatt a nyugdíjak soron kívüli emelését szorgalmazzák nyugdíjas szervezetek. Havi, vagy legalább negyedéves korrekció lenne szükséges a szakemberek szerint annak érdekében, hogy a juttatások megőrizhessék vásárlóértéküket.

Az ellátások mielőbbi, legalább 5 százalékos, visszamenőleges növelését sürgeti az elszabadult infláció miatt Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője. A Népszavának úgy nyilatkozott: a kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ehhez igazította a januári, kötelező nyugdíjemelést is. Ezzel szemben a valós infláció 18-20 százalék körül lesz, ezért is halaszthatatlan a mielőbbi korrekció.

Indokolt lenne a havi nyugdíjemelés

A szakember szerint ráadásul a nyugdíjasokat érintő infláció 1,5 százalékponttal magasabb a pénzromlás üteménél, mivel az idősek fogyasztói kosarában jóval nagyobb arányban szerepelnek a 40-45 százalékkal megdrágult élelmiszerek, és a 65-70 százalékkal többe kerülő alapvető élelmiszerek, mint bármilyen más termék.

nyugdíj, nyugdíjas
Egyre kevesebbet érnek a nyugdíjak. Fotó: Getty Images

A szakértő szerint egyre nagyobb arányban kénytelenek az idősek saját pénzből, magánellátásban kezeltetni a betegségeiket, miután „az állami egészségügy gyakorlatilag összeomlott”, és egy laborvizsgálatra is négy hónapos várólista van. Szerinte a méltó nyugdíjas évekhez legalább 200 ezer forintos ellátásra lenne szükség, ezzel szemben a nyugdíjasok fele csak 170 ezret, vagy annál is kevesebbet kap.

Farkas András nyugdíjszakértő nemrég kiadott elemzésében kifejtette: ilyen magas infláció mellett a jelenlegi nyugdíjemelési gyakoriság – a januári emelés, majd a novemberi korrekció, illetve esetleg egy nyári kiegészítés – egyszerűen alkalmatlan a nyugdíjak vásárlóértékének évközi karbantartására. Célszerű lenne áttérni a havi, de legalább a negyedéves, rendszeres nyugdíjemelés gyakorlatára. Jelenleg például átlagosan 1,7-1,8 százalékkal kellene emelni a nyugdíjakat minden hónapban, és ha az inflációs várakozás 20 százalék fölé futna, akkor az emelés mértékét is ennek megfelelően kellene meghatározni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!