Sebésznek adta ki magát, 3 milliót csalt ki a nőből

Távoli országban élő sebésznek adta ki magát egy férfi, aki az interneten ismerkedett meg egy nővel. Egy romantikus legendával rávette áldozatát, hogy több millió forintot utaljon neki.

„A Győri Rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást” – olvasható a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség Facebook-posztjában. Mint írták, a sértett összesen 3 millió forintot utalt el az interneten megismert csalónak.

nő bankkártyaadatokat gépel be laptopján
Sebésznek adta ki magát, 3 milliót csalt ki egy nőből egy férfi. Fotó (illusztráció): Getty Images

Mindig legyél nagyon óvatos!

A bejelentő elmondása szerint a férfi – miután a bizalmába férkőzött – egy romantikus legendával próbálta megtéveszteni, és több ezer euró utalását kérte tőle. Azt állította, hogy azért van szüksége a pénzre, mivel az összes vagyonát egy dobozban hagyta, és azt csak letéti díj fejében szerezheti meg.

A nő két részletben átutalta a kért összegeket, ám a harmadik, 10 ezer eurót sürgető kérésnél már gyanút fogott. Ezt már nem utalta át, így a férfi azt írta neki, nagyot csalódott, majd elérhetetlenné vált.

Mindig legyen óvatos, ha idegenekkel kerül kapcsolatba, még abban az esetben is, ha elnyerik a szimpátiáját! Pénzt vagy egyéb értéket semmilyen körülmények között ne adjon vagy utaljon át!” – figyelmeztetett a rendőrség.

Mit tehetsz, ha áldozattá váltál?

A rendőrök az alábbiakat javasolják, ha ráébreszd, hogy átvertek:

  • Azonnal szakíts meg minden kapcsolatot a csalóval!
  • Ha tudod, mentsd el a beszélgetések tartalmát!
  • Tegyél feljelentést a rendőrségen!
  • Jelezd a problémát azon a párkereső oldalon is, ahol a csalóval kapcsolatba kerültél!
  • Ha megadtad banki adataidat, azonnal értesítsd a számládat kezelő pénzintézetedet!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban itt olvashatsz további hasznos információkat, aktualitásokat és tanácsokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!