Négynapos munkahéttel kísérleteznek Szlovákiában

Egyelőre kísérleti jelleggel rövidíthetik le a munkahetet a szomszédban.

Szlovákia rövidesen bevezetheti a négynapos munkahetet, de egyelőre csak kísérleti jelleggel - írja a hvg.hu. A hírt Robert Fico miniszterelnök közölte a davosi Világgazdasági Fórumon, aki szerint a koronavírus óta a cégek is rugalmasabban állnak a kérdéshez.

A szlovák Szakszervezetek Szövetsége már tavaly megnyitotta a vitát a négynapos munkahétről. Monika Uhlerová, a szervezet elnöke szerint nem az a kérdés, hogy rövidebb lesz-e a munkaidő, hanem hogy az milyen formában valósulhat meg.

munka
Egyelőre kísérleti jelleggel rövidíthetik le a munkahetet a szomszédban. Fotó: Getty Images

A szakszervezeti tagok szerint a rövidebb munkahét a stressz csökkenését, a termelékenység növekedését, a munkavállalói elégedettség és lojalitás növekedését eredményezné, illetve pozitív hatást gyakorolna az emberek testi és lelki egészségére is - közölte a hírt az Infostart. A lap szerint ugyanakkor a szlovák munkaadóknak nincs ínyükre az elképzelés, szerintük a négynapos munkahét súlyosbítaná a már meglévő problémákat. Martin Hošták, a Munkaadók Szervezetének főtitkára a munkaidő törvényi lerövidítése tovább fokozza ezt a munkahelyekre nehezedő nyomást, és a cégeknek még nagyobb gondjaik lesznek a foglalkoztatással. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.