Így lesz hűvös a lakás magas villanyszámla nélkül – Villanyszerelő osztotta meg a titkot

Sokaknak okoz fejfájást a nyári villanyszámla gondolata. A hőség miatt ugyanis jelentős energiát kell ahhoz felhasználnunk, hogy elviselhető hőmérsékletűre hűtsük otthonunkat. Mutatjuk a szakértő legjobb spórolási tippjeit.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Magyarországot is elérte már az idei év első nagy hőhulláma, amely miatt több napra is másodfokú hőségriasztást rendeltek el az ország egész területére. A legforróbb napokban érthető, ha legszívesebben bármit megtennénk azért, hogy az otthonunkat a lehető leghűvösebben tartsuk, a folyamatos klímázás azonban az áramfogyasztás ugrásszerű növekedéséhez vezet.

fiatal nő a légkondi alatt ülve gondterhelt arccal nézi a villanyszámláját
Sokaknak okoz fejfájást a nyári villanyszámla gondolata. Fotó: Getty Images

Mennyit fogyaszt egy klíma és egy ventilátor?

Egy átlagos klíma óránkénti áramfogyasztása hűtéskor 0,3 és 1,1 kilowatt között alakul. Így a becsült havi költség – napi 8-10 óra használattal számolva – körülbelül 5-12 ezer forint. Ezzel szemben egy álló vagy oszlopventilátor óránként nagyjából 0,04-0,07 kilowattot használ, így napi 8-10 óra használat esetén a havi költség mindössze 720-1500 forintra jön ki. „A legjobb, ha nem használjuk a klímát, amikor nem muszáj. Egy ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt” – tanácsolta Manuel Amate villanyszerelő.

Tippek a villanyszámla csökkentéséhez

  • A szakember szerint az optimális beltéri hőmérséklet, amelyet a klímán be kellene állítanunk, 26 és 28 Celsius-fok között van. Meg kell próbálnunk ugyanis elkerülni az úgynevezett hősokkot, vagyis azt, hogy túl nagy legyen a különbség a beltéri és kültéri hőmérséklet között.
  • Éjszaka a klíma éjszakai módjának használata javasolt.
  • Az egyik legfontosabb kulcs a légkondicionáló tökéletes állapotának megőrzése, és a szűrők rendszeres tisztítása. Ez nemcsak ahhoz elengedhetetlen, hogy a készülék tökéletesen működjön, hanem ahhoz is, hogy kevesebb energiát fogyasszon.
  • Nyáron próbáljunk meg a lehető legkevesebbet főzni és sütni, inkább hideg ételeket együnk. Ez segíthet a hőérzetünk csökkentésében, a lakás hűvösen tartásában, és a villanyszámla csökkentésében is.

10 szuper tipp, ha nincs légkondid

Ne szenvedd végig a nyarat a forró lakás és a fülledt hálószoba miatt! Mutatjuk a legjobb tippeket, amelyekkel energiatakarékosan lehűtheted az otthonodat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!