Akár 37 fok is lehet hétvégén, másodfokú hőségriasztást rendeltek el – Mutatjuk, mire kell figyelni a szakértők szerint

Érkezik az idei év első nagy hőhulláma, vasárnap egyes helyeken akár 37 Celsius-fok is lehet. Mutatjuk, miket tanácsolnak a szakértők a rosszullétek megelőzése érdekében.

Fokozódik a hőség a hétvégén. A jellemzően derült időben általában 30 Celsius-fok felett alakul a csúcshőmérséklet napközben, vasárnap pedig egyes helyeken akár 37 fok is lehet. A hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést, némi csapadék azonban várható vasárnapra – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

egy párakapunál hűsölnek a gyerekek a budapesti Szent István téren
A kánikula miatt egy párakapunál hűsölnek a gyerekek a budapesti Szent István téren, 2025. június 24-én. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

Hőségriasztás 2026

HungaroMet előrejelzése alapján az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére 2026. június 20. (szombat) 0 órától június 23. (kedd) 24 óráig. „A hirtelen felmelegedés különösen megterhelheti a szervezetet, ezért fontos, hogy időben felkészüljünk a kánikulára, és fokozottan figyeljünk idős hozzátartozóinkra és a saját egészségünkre is” – figyelmeztetett közös közleményében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mint írták, a hőség még az egészséges szervezetet is megviselheti, azonban az idősek, a kisgyermekek, valamint a szív- és a keringési betegséggel élők még érzékenyebben reagálhatnak nagy melegre, így rájuk különösen figyelni kell. „Érdemes naponta felhívni vagy meglátogatni az egyedül élő idős hozzátartozóinkat, ismerőseinket, és meggyőződni arról, hogy elegendő folyadékot fogyasztanak, illetve megfelelően tudják hűteni lakásukat” – javasolták.

Itt hűthetjük le magunkat

A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyiségek listája, amelyeket bárki igénybe vehet egy kis hűsölés erejéig.

Tippek a hőség átvészeléséhez

Az év első hőhulláma különösen megterhelő lehet, a szervezetünk ugyanis még nem alkalmazkodott a tartós meleghez. Ahhoz, hogy könnyebben viseljük a nyárias időjárást, elengedhetetlen a tudatos felkészülés és az óvintézkedések betartása. A szakértők az alábbiakat javasolják:

  • Igyunk bőséges mennyiségű – lehetőleg cukor- és koffeinmentes – folyadékot!
  • Kerüljük az alkohol és a zsíros ételek fogyasztását!
  • 11 és 16 óra között ne tartózkodjunk a tűző napon, és mellőzzük a megerőltető fizikai tevékenységeket!
  • Viseljünk világos, szellős ruhát, UV-védelemmel ellátott napszemüveget, és használjunk magas faktorszámú napvédő készítményeket, valamint fényvédő ajakápolót is!
  • Gondoskodjunk a lakás megfelelő árnyékolásáról, szellőztetéséről!
  • Strandoláskor soha ne ugorjunk felhevült testtel a vízbe, hanem lassan, fokozatosan hűtsük le magunkat!
  • Soha, egyetlen percre se hagyjunk gyermeket, idős embert vagy háziállatot parkoló autóban!

Ezek a tünetek jelzik a bajt

Az erős napsugárzás napszúrást, súlyosabb esetben pedig akár hőkimerülést vagy hőgutát is okozhat. Fejfájás, hányinger, szédülés, láz és tudatzavar figyelmeztethet a bajra. Ilyenkor azonnal húzódjuk hűvös, árnyékos helyre, hűtsük a fejet, és igyunk folyadékot! Súlyosabb esetben hívjunk mentőt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!