Meghalt Forgács Gábor

A színész, humorista, szinkronszínész 76 évet élt.

A gyászhírt Forgács Gábor lánya, Győrfi-Forgács Beáta tette közzé Facebook-oldalán. Mint írta: édesapja hétfő reggel halt meg, temetéséről később intézkednek. 

Forgács Gábor
Fotó: Zih Zsolt / MTI

Forgács Gábor nyolcéves korától volt a jódlizás a hobbija, ennek kapcsán kollégái beszélték rá, hogy induljon az 1972-es Ki mit tud?-on. A Magyar Televízió vetélkedőjében egy jódliszámmal tűnt fel. Ettől kezdve előadóművész lett, sorra jöttek a fellépések. Koós János hatására kezdte el humorral fűszerezni előadásait, akivel három évig dolgozott együtt. 1975 és 1977 között a Békés Megyei Jókai Színházban játszott, 1977 és 1993 között a Vidám Színpad, majd öt évig a Mikroszkóp Színpad tagja volt. Azóta ismét szabadúszóként szórakoztatott – tudatta az Index.

Elsősorban vígjátékokban lépett fel, a Magyar Televízióban és az RTL Klub-on főként kabarékban és szórakoztató műsorokban volt látható. A hangja hallható emellett animációs rajzfilmekben, sorozatokban és filmekben is. Basszusgitárosként tagja volt Magyarország első színészzenekarának is, amellyel felléptek a Népstadionban, a színészek és az újságírók évenkénti futballfesztiválján.

Rákos vagyok mind a mai napig. Elég későn, 72 éves koromban jött ez a betegség. Nagy dolog, hogy az ember leél úgy 72 évet, hogy szinte semmi baja nincs. Aztán jött ez a betegség, és persze kellemetlen az első pillanatban, mikor közlik az emberel a diagnózist, de ettől nem vagyok hajlandó búskomorságba esni. Abból indultam ki, hogy majd segítenek rajtam, és persze én is mindent megteszek a gyógyulásért. És valóban így lett, három orvoscsoport mindent elkövetett azért, hogy most itt ülhessek

– fogalmazott egykor a műsorban, amiről a Hírado.hu számolt be. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!