Meg akart büntetni egy kerekesszékes utast a MÁV

Meg akart büntetni egy kerekesszékes utast egy jegykezelő, mert nem értesítette a vasúttársaságot előre az utazási szándékáról. A MÁV elismerte, hogy valóban 36 órával korábban kell jelenteniük az utazási szándékukat a mozgáskorlátozott utasoknak, de ennek elmaradása miatt nem büntetnek.

A Népszava egyik olvasója arról számolt be a lapnak, hogy mikor kerekesszékesként vonatra szállt, a jegykezelő meg akarta büntetni, mivel nem jelezte előre az utazási szándékát.

"Nyaraláson eszünkbe jutott átvonatozni Balatonföldvárra. Megnéztük a menetrendet, kiválasztottuk a vonatot, amely mellett ott volt a kerekesszékes embléma, és meggyőződtünk róla, hogy ez valóban egy alacsony padlós szerelvény. Kimentünk az állomásra, megvettük a jegyeket. Ajtónyitás gombbal, majd a kis kerekek enyhe megemelésével már a vagonban is voltam.

Békésen ücsörögtem a behúzott fékjeimmel, amikor megjelent a kalauz. Határozott nyugalommal és nemmel válaszoltam arra a kérdésére, hogy bejelentettem-e az utazásomat. Mondtam, hogy nem, ma délelőtt döntöttem el a barátaimmal, hogy vonatozni szeretnénk. Ezen ő felháborodott, meg akart büntetni, mert – szerinte – ha nem jelentem be az utazást időben, nem tisztázott, hogy kinek a felelőssége, ha velem történik valami

- mondta az utas a lapnak. Visszafelé a pénztárost is megkérdezte a jegy vásárlásakor az ügyben, ő is azt mondta neki, hogy 48 órával az utazás megkezdése előtt kell jelentkeznie.

mozgáskorlátozott MÁV
Másfél nappal az utazás kezdete előtt kell értesíteniük a MÁV-ot a mozgáskorlátozott utasoknak. Fotó: Getty Images

A Népszava megkérdezte az ügyben a MÁV-ot is, akik azt írták, hogy 36 órával előbb kell jelezniük az utazási szándékukat, de ennek elmaradása esetén sem büntetik meg a mozgáskorlátozott utasokat. Azt írták, azért kell értesíteniük „a segítségnyújtás iránti igényükről, hogy a vasúttársaság felkészülhessen, és minden szükséges intézkedést megtehessen a szolgáltatás biztosítása érdekében”. Ha az elmarad, akkor előfordulhat, hogy a mozgáskorlátozott utas nem tudja elérni úti célját a tervezett időben a választott járattal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.