Már most dőlnek a babaváró hitelek

Már most is több ezer babaváró hiteles van bajban, az ötéves türelmi idő letelte után pedig a sokszorosára nőhet a számuk júliustól kezdődően.

Fontos határidő közeleg azoknak a babavárós pároknak, akik a leggyorsabbak voltak és a program 2019. júliusi indulása utáni hónapokban már felvették a kamatmentes hitelt - írja a Bank360. A május eleji kormányzati közlés szerint a hitelt már 2019-ben felvevő házaspárok kevesebb mint negyedénél nem született még gyerek. Ez több mint tízezer szerződést érinthet. Akiknél ez így is marad, az öt év lejárata után 120 napjuk lesz az addig felvett kamattámogatás visszafizetésére, a hitelük pedig jóval magasabb kamattal megy tovább, a törlesztőrészletük pedig legalább a kétszeresére nőhet. 

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Kérhetnek persze méltányosságot, így legfeljebb két évre elhúzhatják az öt év alatt felvett kamattámogatás visszafizetését, de ez is nagy terhetjelentene az érintett családoknak. Az új méltányossági feltételek részletszabályai azonban még nem tisztázottak, az erről szóló kormányrendelet egyelőre nem jelent meg - figyelmeztet a portál. 

Jelenleg nettó 15 milliárd (bruttó 16,5 milliárd) forintnyi babaváró hitel van valamekkora késedelemben, ami a 10 millió forintos tartozással számolva azt jelenti, hogy nagyjából 1500 adós nem törleszt pontosan, ezek nagyjából fele már 90 napon túl késedelmes. Azok lehetnek különösen nehéz helyzetben, akik elváltak, ők ugyanis a válás után azonnal a magasabb kamatokkal és törlesztőrészlettel szembesülnek. Ezt még akkor sem ússzák meg, ha teljesítették a gyerekvállalást. Maga a gyerekvállalás csak a korábban felvett állami támogatás visszafizetése alól mentesíti az elvált szülőket.

A Bank360.hu tud olyan esetről, amikor az elvált szülő a korábbi 47 ezer forint helyett 160 ezer forint fölötti új részletről kapott értesítést. Ilyen helyzetben ki lehet váltani a hitelt valamilyen alacsonyabb kamatozásúra. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!